NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

A Vasas és a Diósgyőr is búcsúzott régi stadionjától

A Vasas döntetlennel, a Diósgyőr pedig vereséggel vett búcsút a régi stadiontól. Minkét csapat új létesítményt kap, amely 2018-ra készül el a tervek szerint.

  • 2016. október 29., szombat 22:44
Vágólapra másolva!

A listavezető Vasas a második helyen álló Videotont fogadta az NB I 14. fordulójában. A mérkőzéssel búcsúztatták a Fáy utcai pályát. Az Illovszky Rudolf Stadiont lebontják, helyén ötezer férőhelyes aréna épül, amelyet 2018 tavaszán, a választási kampány hajrájában adhatnak át.

„Voltak nehezebb pillanatok a Vasas életében az elmúlt években. Reméljük, hogy fél év múlva már a bajnoki címet ünnepelhetjük a kispesti stadionban, de legközelebb, másfél év múlva majd itthon” – fogalmazott az egyik szurkoló.

A Hír TV megkérdezett egy másik drukkert is:

A mérkőzésre több mint hatezeren látogattak el a Fáy utcába.

„Együtt van a család, nagyon örülünk, hogy együtt lehetünk a Vasas-családdal. Reméljük, hogy jól fogunk szórakozni, és szépen el tudjuk búcsúztatni ezt a rendkívül szép stadiont” – nyilatkozta egy szintén a meccsre kilátogató szurkoló televíziónknak.

A találkozó 1-1-re végződött.

Diósgyőrben is legendás arénát búcsúztattak. Az 1939-ben felavatott stadionban a DVTK a Fradi ellen játszotta utolsó meccsét.

„Ez a stadion már hozzánőtt az emberhez, de izgalmasan várjuk az újat is. Most szépen elbúcsúztatjuk, reméljük, jó nagy győzelemmel, úgyhogy hajrá, Diósgyőr” – buzdított a meccs előtt Sebe József.

„A nagyapám társadalmi munkában dolgozott, amikor építették a diósgyőri stadiont. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt, amikor avattuk a villanyvilágítást, az emberek zarándokoltak, és a csodájára jártak, hogy végre van villanyvilágítás, pedig már a 21. század volt. És most új stadiont kaphatunk. Szerintem ha valaki, akkor a diósgyőri szurkolótábor megérdemli” – így Fekete Zsuzsanna.

A mérkőzése az összes jegyet eladták, több mint nyolcezren voltak kíváncsiak a ferencvárosiak vendégjátékára, amely 3-2-es fővárosi sikert hozott.

Az új stadion tizenötezer férőhelyes lesz, négyezerrel több szurkoló fér majd el benne, mint a régiben.

Eredmények
A Honvéd 2-1-re verte a Haladást. A Gyirmót hazai pályán kapott ki a Debrecentől 2-1-re úgy, hogy mindkét csapat tíz emberrel fejezte be a meccset. Győzni tudott viszont a másik újonc: a Mezőkövesd 1-0-ra verte hazai környezetben az MTK-t. A Paks–Újpest találkozó döntetlent hozott, a hazaiak a hajrában alakították ki az 1-1-es eredményt. A tabellát továbbra is a Vasas vezeti, második a Ferencváros, harmadik a Videoton.