NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

A magyar válogatott esélyesként örömet okozna a szurkolóknak

Örömet akar szerezni a szurkolóknak a magyar labdarúgó-válogatott az Andorra elleni vasárnapi világbajnoki selejtezőn. Bernd Storck együttese egyértelműen a párharc esélyese, a szövetségi kapitány ugyanakkor hangsúlyozta, a csapat alaposan felkészült az ellenfélből.

  • 2016. november 12., szombat 19:20
Vágólapra másolva!

„Inkább azt mondom, hogy eggyel többet rúgjunk, mint amennyit kapunk” – Korhut Mihály ismét jóslatba bocsátkozott. A válogatott védője a Portugália elleni Eb-csoportmeccs előtt már eltalálta, hogy a csapat három gólt fog szerezni – ami be is jött hiszen 3-3 lett a végeredmény. A magyar csapatnak akkor jó volt a döntetlen, most azonban egyértelműen győzelemre készül az Andorra elleni vasárnapi vb-selejtezőn.

„Alaposan felkészültünk az ellenfélből, minden csapatrészen külön-külön dolgoztunk. A játékosok várják a vasárnapi mérkőzést, szeretnének örömet szerezni a nézőknek. Ez lesz az utolsó selejtező ebben az évben, és szeretnénk megmutatni, hogy mit is tudunk. Jó úton haladunk, és reméljük, hogy az az eredményesség, amely az idén jellemezte a csapatot, folytatódni fog. Egy sérültünk van Gera Zoltán személyében, az ő játéka még kérdéses, de a többi játékos egészséges, és mindenki várja a találkozót” – mondta a szövetségi kapitány.

Várhatóan Andorra ellen is a csapat erőssége lesz Gyurcsó Ádám. A szélső remekül szerepel lengyel csapatában, és a legutóbbi, Lettország elleni selejtezőn is a mezőny egyik legjobbja volt – góllal hozzájárulva a 2-0-s győzelemhez.

„Természetesen úgy készülök, hogy lesz folytatása. Örülök, hogy a játékommal rászolgáltam arra, hogy visszakerüljek a válogatottba, és lehetőséget kaptam. Azt gondolom, hogy Korhut Misivel jól megoldottuk a bal oldalt az előző mérkőzésen. Nyilván nekem is jót tett az, hogy gólt tudtam szerezni, és úgy érzem, jól ment a játék is. A legfontosabb az, hogy a klubcsapatomban lehetőséget kapjak hétről hétre, és olyan teljesítményt tudjak nyújtani, amellyel kiérdemlem a válogatott meghívóját” – nyilatkozta a játékos.

Andorra 85 tétmeccs óta nyeretlen. A miniállam a csoport utolsó helyén áll 0 ponttal és egy szerzett góllal, igaz, azt az éllovas Svájc ellen rúgta az előző fordulóban.

„Úgy látom, a magyar válogatott erős másfél évet tudhat maga mögött. Látványos összefogás ment végbe a magyar futballban. Nagyon jól játszanak, és jó játékosaik vannak. A középpálya közepén Gera Zoltán és Nagy Ádám játéka kiemelkedik, de jók a szélső védőik és a szélső középpályásaik is. Elől pedig olyan erős csatáraik vannak, mint Szalai, Böde vagy Priskin. Összességében egy nagyon offenzív csapatra számítok” – mondta az andorrai válogatott kapitánya, Koldo Alvarez.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.