NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei

Három hónapja volt az olimpia, még semmit nem kaptak az érmesek

Késhet a riói olimpia érmeseinek jutalma.

  • 2016. november 29., kedd 10:01
Vágólapra másolva!

A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi sportigazgatója a 24.hu-nak azt mondta: a nyári olimpián és paralimpián sikeresen szereplő versenyzőknek és edzőknek még nem fizették ki a jutalmakat. Kovács Tamás szerint ez azért is furcsa, mert a londoni játékok után a hazaérkezést követően szinte azonnal utaltak, a riói olimpia pedig már három hónapja véget ért. Az aranyéremért 35, az ezüstért 25, a bronzért pedig 20 millió forint jár.