NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Látványos versenynek adott otthont Veszprém

Látványos versenynek adott otthont Veszprém

Homokágyban, parkban és teherautó platóján is bringáztak vasárnap Veszprémben. A Veszprém Cross terepkerékpár-versenyt már ötödik alkalommal szervezték meg a megyeszékhelyen, idén több mint 200 résztvevővel. A cyclocross-viadalokat ősszel és télen rendezik, az országúti és a mountainbike-szezont váltva.

  • 2016. november 21., hétfő 07:47
Vágólapra másolva!

Nem hétköznapi körülmények között bringáztak a Veszprém Cross terepkerékpár-verseny résztvevői. Az 1500-3000 méter hosszú körpályán a bringások többféle terepen, földutakon, füves területeken és aszfalton is versenyeznek.

„Több akadállyal tarkítjuk a versenyt, illetve azok a szabályok vannak, hogy több akadályt kell elhelyezni, hogy le kelljen szállni a kerékpárosoknak, futni kelljen a bringa mellett, azért hogy a téli hidegben ne fagyjon át a lábuk, és egy kicsit a vérkeringésük meginduljon. Ettől rendkívül látványos, illetve még azt kell róla tudni, hogy viszonylag rövidek a versenyidők, tehát ilyen fél- és egy óra kategóriától függően” – ismertette Tóth András főszervező.

A mezőny főként országúti és mountainbike-versenyzőkből áll. Egyre többen kedvelik ezt a műfajt is, mert így a hidegebb hónapokban is edzésben tudnak maradni. „Alapvetően úgy kezdjük, hogy a pályát megismerjük egy pályajárással, és utána a nehezebb részeket begyakoroljuk. De tulajdonképpen ezen a pályán nagy kihívás nem volt. Én jobban szeretem a hegyesebb, nagyobb szintemelkedős pályát. Ez az erőről szól: aki gyorsan tud menni, az nyer” – nyilatkozta Rozgonyi Sándor versenyző.

A terepkerékpár hazája Belgium és Franciaország. Ezekben az országokban már 1950 óta szerveznek világbajnokságokat, Magyarországon a 90-es évek óta űzik ezt a sportot.