

További 250 millió forintos támogatást kap az államtól a gyorskorcsolyázó-válogatott az olimpiai felkészülésre. Ezt a Liszt Ferenc repülőtéren jelentette be a szövetség elnöke, Kósa Lajos. A válogatott hétfő este érkezett haza a dél-koreai világkupáról.
Szurkolók és családtagok fogadták a magyar gyorskorcsolya-válogatott tagjait a Liszt Ferenc repülőtéren. Főleg a fiúk szerepeltek jól a világkupán. A férfiváltó novemberben, a sorozat rajtján Calgaryban és a múlt hétvégén Dél-Koreában is aranyat nyert.
„A győzelem mindig nehéz, de megismételni a győzelmet már mindig nehezebb. Először mindenki ámul, hogy a magyarok nyertek, de amikor másodszor is meg tudjuk nyerni, onnan kezd majd igazán a respektünk alakulni. Mint ahogy az összetett eredményekből látszik, a felnőtt-férfiváltóban ranglistavezetők vagyunk, ugyanígy 1000 méteren” – értékelt Darázs István csapatvezető.
Egyéniben Liu Shaoang nagyszerűen zárta az évet. A tizennyolc éves versenyző Calgaryban 1000 méteren bronzérmet szerzett. Sanghajban 500 méteren második lett, 1000 méteren pedig megszerezte pályafutása első világkupaaranyát. „Az utóbbi két hétre visszatekintve abszolút eredményes két hetünk volt, szóval mindenféleképpen büszkén jöttünk haza, hogyha lehet ezt így mondani” – fogalmazott.
Hasonlóan jó szereplést tudhat maga mögött testvére, aki Salt Lake Cityben 1500 méteren ezüstérmet szerzett, Sanghajban és Dél-Koreában pedig 500 méteren végzett a második helyen. Calgaryban 500 méteren már a legfényesebb érmet akasztották a nyakába. „Szerintem is abszolút pozitívan telt el ez a két hét. Előbb említette is öcsém, hogy mindeni részt vett ezeken a világkupafutamokon, úgyhogy egy világbajnoki mezőny összejöhet akár a világkupafutamokon” – mondta Liu Shaolin Sándor.
Az állam az alaptámogatáson felül további milliókat biztosít a korcsolyaszakosztály számára, hogy minél eredményesebben szerepeljen a 2018-as, pjoncsangi téli olimpián. „Mi kiemelt sportág vagyunk. Ez azt jelenti, hogy az éves támogatási szintünk 560 millió forint körül van, és erre most még a kormány jóvoltából kaptunk 250 millió forintot. Érthető, mert minden nyári olimpiai sportág támogatási ciklusa úgy alakul, hogy az utolsó másfél évben érkezik meg a pénzügyi támogatás egy jelentős része – edzőtáborok, felszerelés, felkészülés. A téli olimpia pont a nyári ciklus felére esik, és miután az egész finanszírozás nyári olimpiai logikájú, a téli olimpiára készülő sportok mindig rosszul jártak, mert akkor van a legkevesebb kiadás az olimpiai felkészülési költségvetésben, amikor szükségük van rá” – mondta Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke.
A magyar korcsolyaválogatott tagjainak nincs sok idejük a pihenésre. Januárban már a torinói Európa-bajnokságon vesznek részt. A világkupa-sorozat pedig februárban Drezdában folytatódik.