
A csapategységnek és nyári felkészülésnek köszönhető, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott kijutott a jövő évi csehországi Európa-bajnokságra – mondta Középkezdés című műsorunkban Medgyessy Dóra, a válogatott játékosa.
A magyar csapat egy bravúros szlovákiai győzelemmel végzett a selejtezőcsoportja élén. Stefan Svitek együttese legutóbb 2015-ben a magyar–román közös rendezésű Eb-n szerepelt. Akkor egy győzelemmel és három vereséggel a soproni csoport utolsó, ötödik helyén végzett a válogatott.
„Szerettem volna ott lenni, és örülök, hogy sikerült is. Nyáron kerültem a válogatotthoz, akkor kezdtük a felkészülést. Megmondom őszintén, volt bennem izgalom és kíváncsiság, hogy milyen lehet a nemzeti csapatban szerepelni. Már nyáron összekovácsolódott a társaság, jól éreztem magam, a szakmai stábbal is maximálisan elégedett voltam. A mostani siker annak a munkának az eredménye, amelyet nyáron végeztünk” – mondta Medgyessy Dóra.
A teljes Középkezdést ma este 22 óra 30 perctől tekinthetik meg.