
Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese hamar kétgólos hátrányba került, amely az első félidő hajrájára négy gólra is nőtt.
A 10-13-ról induló második játékrészben főként Kovács Anna találataival sikerült fordítani, ám az 50. percben már ismét az ellenfél volt háromgólos előnyben, innen pedig már nem tudott felállni a magyar csapat, amely 14 győzelem után először kapott ki a csehektől.
A magyarok szerdán a dánokkal, pénteken pedig a montenegróiakkal csapnak össze a C csoportban, ugyancsak Malmőben.














