NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvNapi aktuális
Napi aktuális - Dömötör Csaba szerint az sem mellékes tény, hogy a hivatkozott médiumot amerikai demokraták környékéről finanszírozzák + videó

Napi aktuális - Dömötör Csaba szerint az sem mellékes tény, hogy a hivatkozott médiumot amerikai demokraták környékéről finanszírozzák + videó

Azért az jellemző az egész vitára, hogy már azok a frakciók sem vettek részt rajta érdemben, akik ezt az egészet kezdeményezték.

  • 2025. január 22., szerda 20:04
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba elmondta, hogy ezt a néppárti baloldali nagykoalíció kezdeményezte, volt a vitának egy pontja, amikor magam előtt az üres széksorokat láttam, és csak a DK-s Molnár Csaba illetve a valamiért Magyarországra csibészeltetett Deniel Freund ücsörgött ott egymás társaságában. Azt egészen abszurdnak tartom, hogy miközben az európai gazdaság roskadozik, sokasodnak a válságjelek, erről nincsen érdemi vita, ahogy arról sincsen érdemi vita, hogy változóban van a háborús helyzetkép, új amerikai elnök lépett hivatalba, ő békét szeretne, és arról nincsen többórás vita, hogy az Európai Uniónak milyen válaszokat kellene megfogalmaznia ebben az új helyzetben.