

Országszerte elkezdtek felkészülni az egyházi iskolák Ferenc pápa budapesti látogatására. Van olyan intézmény, Sopronban például, ahonnan több százan mennek el a Papp László Sportarénába, ahol kifejezetten fiatalokkal találkozik majd a Szentatya. Sokan vonattal tervezik az utazást. A katolikus egyházfő április 28-a és 30-a között tesz lelkipásztori látogatást Magyarországon.
Sopronban is készülnek a hétvégi pápalátogatásra. A Szent Orsolya Római Katolikus Gimnáziumból több mint százan tervezik, hogy hétvégén ellátogatnak a fővárosba.
Az intézmény igazgatója nagyon fontosnak tartja a részvételt, keresztény iskola vezetőjeként kötelességének érzi bekapcsolódni a hétvégi eseményekbe.
Ferenc Pápa érkezése előtt néhány nappal már üzent a magyaroknak, köszönetet mondott azért, hogy ilyen lelkesen készülnek arra, hogy találkozhassanak.
A részvétel idén nem regisztrációhoz kötött, így bárki az utolsó pillanatban is dönthet úgy, hogy elindul a hétvégi eseményekre.
A napokban derült ki, hogy a MÁV-VOLÁN-csoport és a GYSEV díjmentes utazást biztosít az ország bármely pontjából a fővárosba az április 29-én és 30-án tartandó rendezvényekre, így a Szent Orsolya-gimnázium diákjai és tanárai is vonattal utaznak a hétvégi eseményekre.
„Ezen a hétvégén nagyon komoly utasforgalomra számít a GYSEV Zrt. is, nyilván ez egyedi lehetőség Magyarország számára, és a vasúttársaságok is csatlakoztak ehhez olyan formában, hogy ingyenes utazási lehetőséget biztosítunk egész hétvégén” – mondta Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője.
Pár dolgot érdemes megnézni, mielőtt útnak indulna bárki. Érdemes tájékozódni a vasúttársaságok honlapján az utazási feltételekről.
„Regisztrációs jegy külön nem szükséges az ingyenes utazáshoz, de tudni kell, hogy a kedvezmény csak a másodosztályú kocsikra érvényes. A feláras vonatok esetében, tipikusan az Intercity vonatoknál, meg kell fizetni a pót- és helyjegyet. Amit még nagyon fontosnak tartok elmondani, hogy a GYSEV a megnövekedett utasforgalom miatt különjáratokkal készül, tehát mentesítő járatokat is fogunk indítani mind a két napon” – tájékoztatott Rázó László.
Szombaton délelőtt 10.12 perckor indul az első mentesítő vonat a soproni vasútállomásról, amellyel utaznak majd a Szent Orsolya-gimnázium résztvevői. A legnagyobb esemény vasárnap a Kossuth téren lesz, ahol a Szentatya misét tart. Az eseményre Magyarországról és a környező országokból is mindenkit várnak.
A pápalátogatásról rendkívüli műsorfolyamban számol be a HírTV, a vizit ideje alatt élő közvetítésekkel és studióbeszélgetésekkel jelentkezünk. Erről és a pápalátogatás programjáról IDE KATTINTVA tájékozódhat.


