

Dílereket ítéltek el Tatabányán. A 6 vádlottból álló csoport elsősorban marihuánát árul Esztergomban és Tokodaltárón. Később speed-et és extasy-t is terítettek, sőt elkezdték termeszteni a cannabist. A fiatalok hasonló korú ismerőseik körében terjesztették a kábítószert. A 18 év alatti elkövetők rossz anyagi körülményükkel indokolták a bűncselekmények elkövetését.
Dílereket állítottak bíróság elé Tatabányán. A vádirat szerint jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer –kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt kell felelnie 6 főnek, akik elsősorban Esztergomban és Tokodaltárón árulták a drogot.
2022. tavaszától pedig már nem csak marihuánával, hanem speed-del és extasyval is kereskedtek. Ezeket Budapesten vásárolta meg nagy tételben az első rendű vádlott, és azt haszonnal értékesítette a másod rendű vádlottnak, aki főleg fiatalkorú ill. fiatal felnőtteknek adta el Esztergomban és környékén.
2022 tavaszán nagyot álmodott a kis díler csapat, újabb szintre emelték együttműködésüket. Elhatározták, hogy cannabist fognak termeszteni, hogy az abból származó marihuánát értékesítsék.


