NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSoroló

Kamionszámra veszik a műtrágyát

Mihályi központtal működik egy gazdaszövetkezet, amely valamikor 19 taggal alakult, mára viszont már nyolcvannál is többen csatlakoztak hozzá.

  • 2013. október 10., csütörtök 17:58
Vágólapra másolva!

– Mihályi központtal működik egy gazdaszövetkezet, amely valamikor 19 taggal alakult, mára viszont már nyolcvannál is többen csatlakoztak hozzá. Így ötezer tonnánál is nagyobb terménymennyiséggel tárgyalnak a vevőkkel, és kamionszámra veszik – olcsóbban – a műtrágyát. Szántáskor, vetéskor, betakarításkor együtt dolgoznak, így nem húzódik el egy-egy területen a munka.

– Piacépületet emeltek Kunadacson. Hetente háromszor lesz nyitva a helyi termékeket kínáló árusítóhely. Vendéglősöket és boltosokat is várnak a kereskedésbe, s persze a környéken lakók is itt szerezhetik be ételeik elkészítéséhez az alapanyagokat. A megvalósításban közreműködők minden korábbi ellentétüket is félretették a cél elérése érdekében.