NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSoroló

Többet vetnének, ha még vehetnének földet

A fiatal gazdák növelnék az almásuk területét, burgonyából is többet vetnének, ha tudnának földet vásárolni, avagy éppen bérelni.

  • 2013. október 24., csütörtök 17:59
Vágólapra másolva!

Madaras térségében van egy benyúló körülbelül másfél kilométer széles, öt-hat kilométer hosszú földnyelv Szerbiába. A falusi legenda szerint 1920-ban az akkori földbirtokos rábírta (volt az a pénzösszeg) az antant határkitűzőit arra, hogy az ő termőföldjeit a trianoni szerződés után még megmaradt Magyarországhoz mérjék. Ebben a beszögellésben forgattunk őszi munkacsúcsról, kukoricaaratásról és árpavetésről.

Fertőszentmiklóson egy gazdálkodó testvérpárral találkoztunk. A fiatal gazdák növelnék az almásuk területét, burgonyából is többet vetnének, ha tudnának földet vásárolni, avagy éppen bérelni. Erre azonban a szoros osztrák szomszédság miatt évek óta nincs lehetőségük. A mellettük lévő területeket az idegenek zsebszerződések alapján művelik.