NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSoroló

Fogy a magyar ponty karácsonyra

De miért szinte kizárólag ebben az időszakban keresik a magyar tavakban nőtt egészséges élelmiszer-alapanyagot? A tógazdaságok kondíciói idén sokat javultak azzal, hogy eltörölték számukra a vízdíjat.

  • 2013. december 19., csütörtök 17:58
Vágólapra másolva!

A hazai növénytermesztő vállalkozásokat és vállalkozókat most talán a leginkább foglalkoztató kérdés, hogy mikor és miként alakulnak meg a települési földbizottságok. Hónapok óta köztudott, hogy ezeknek a testületeknek kulcsszerepük lesz a földforgalomban. A Soroló kamerája és mikrofonja előtt Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke most pontos menetrenddel és szervezeti felépítéssel szolgál.

Fogy a magyar ponty karácsonyra. De miért szinte kizárólag ebben az időszakban keresik a magyar tavakban nőtt egészséges élelmiszer-alapanyagot? A tógazdaságok kondíciói idén sokat javultak azzal, hogy eltörölték számukra a vízdíjat. Ez korábban akár az önköltség harmadát is elérhette. A Tisza-tó mellett rendezett fórum résztvevői szerint a szakkereskedéseket kell erősíteni. Több halsütő büfét kell nyitni.