Finanszírozhatatlanná válhat a BKV

Hétfőn egyeztet a főpolgármester a miniszterelnökkel a BKV finanszírozásával kapcsolatban. Tarlós István rendkívüli sajtótájékoztatóján azt mondta: Lázár János tegnapi bejelentéséből az derül ki, hogy az előzetes ígéretekkel szemben az állam mégsem fogja átvállalni a közlekedési vállalat adósságállományát. A főpolgármester szerint ez esetben a BKV finanszírozhatatlanná válik, amely komoly járatritkításokkal járhat.

  • 2015. június 19., péntek 18:22
Vágólapra másolva!

„52,3 milliárd forint adósságot vállaltunk át, 60 milliárd forintnyi kezességet vállalunk a 3-as metró felújításának érdekében” – mondta Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter. Az adósságátvállalás mellett a BKV finanszírozásáról is döntött a kormány – közölte szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján a kancelláriaminiszter. „Döntöttünk arról is, hogy a következő időszakban a BKV-nak mennyi pénzt szánunk. 2016-ban 40 milliárd forintot fog kapni a BKV a magyar költségvetésből, 2017-ben 37 milliárd forintot, 2018-ban pedig 33 milliárd forintot” – fogalmazott Lázár János.

„Fél éve tárgyalnak a BKV finanszírozásáról a kormánnyal, és eddig arról volt szó, hogy megállapodásban rendezik a tömegközlekedés finanszírozását, beleértve az adósságátvállalást is” – nyilatkozta a főpolgármester. Tarlós István szerint azonban Lázár János szavai azt jelzik, erre már nem számíthatnak. Márpedig megállapodás nélkül a BKV jövőre finanszírozhatatlanná válhat, ami komoly járatritkításokat jelenthet. „A budapesti tömegközlekedés sok pénzbe kerül. A jegy- és bérletárbevételeket közel 10 milliárd forinttal emeltük, ez nagyon eltalált díjszabás az elmúlt 4 év során. Ez körülbelül a 33-36 százalékát fedezi a működési költségeknek. Pénzjegynyomdája nincs a Fővárosi Önkormányzatnak” – nyilatkozta a főpolgármester.

A kabinet emellett azt kérte a Fővárosi Önkormányzattól, hogy a vizes-világbajnokság megvalósíthatósága érdekében adja át a Dagály utcai úszókomplexum tulajdonjogát. A főpolgármester azt mondja, ajándékba nem adhatják az államnak a több mint 4 milliárd forintot érő létesítményt, a BKV adósságátvállalásáért pedig hálás, de az sem lehet cserealap. „Azt pedig én nem tudnám semmivel megérvelni, hogy grátisz, ajándékba odaadunk egy ekkora ingatlant. Ha én azt mondanám, hogy az adósságátvállalásért cserébe adjuk oda, önök teljes joggal az orrom elé tolnák, meg az ellenzék is, a törvény szövegét, miszerint ellenérték nélkül vállalták át az adósságállományt” – tette hozzá.

Tarlós Istvánnal értenek egyet a budapesti szocialisták is. A fővárosi képviselőjük tisztességtelennek tartja, hogy a kormány a BKV ügyét az ingatlanátadással együtt kezeli. „A kormány, ha tisztességes lenne, akkor nem hitegetné tovább a fővárost azzal, hogy majd megoldom, majd megoldom, ugyanis valóban, szeptember közepéig van forrás a BKV működtetésére, utána nincs” – hangoztatta Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője.

Tarlós István hétfőn találkozna Orbán Viktor miniszterelnökkel a vitás kérdések rendezésére. A fővárosi közgyűlés pedig a tervek szerint kedden döntene a Dagály fürdő átadásáról. Megállapodás hiányában azonban az önkormányzati hozzájárulás szeptemberre csúszhat, az úszóstadion építése pedig 3 hónapra leállhat, ami veszélyeztetné a 2017-es vizes-világbajnokság megrendezését.