Júliusban indulnak a béremelések

Összesen több mint 5 milliárd forintot fordít a kormány az egészségügyi szakdolgozók túlóra-, készenléti és ügyeleti díjaira, jövőre pedig csaknem 13 milliárd forint áll majd rendelkezésre az egészségügyi szakdolgozók béremeléséhez. Nemcsak a szakorvosjelöltek, hanem az ápolónak készülő diákok is pályázhatnak ösztöndíjra.

  • 2015. június 19., péntek 07:06
Vágólapra másolva!

Az állami kórházakat fenntartó központ főigazgatója szerint a béremelés mellett a szakdolgozók munkakörülményeinek javítására is szükség van. „Egyik ügy, hogy szeretnénk beszerezni ápolást elősegítő eszközöket, ezzel az ő munkájukat segíteni, a másik pedig, hogy a nővérszállókat szeretnénk szép sorban felújítani” – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.

Az egészségügyi államtitkár arról beszélt, hogy jövőre nemcsak a szakorvosjelöltek, hanem az ápolónak készülő diákok is pályázhatnak ösztöndíjra. „Az ápolótanulók számára is egy ösztöndíjrendszer indul el, ez öt év alatt tízmilliárd forintos nagyságrendet tehet ki. A képzésekben is nagyon komoly források állnak rendelkezésre, és a munkakörülmények javításában is már vannak lehetőségek: a nővérszállók felújítására, ápolási eszközök beszerzésére szintén több mint hárommilliárd forintos program indul el” – mondta Zombor Gábor.

Megjegyezte, hogy az ügyeleti, a készenléti és a túlóradíjak már július 1-jétől növekednek.