Több mint egy évre rács mögé kerül a Roma Gárda alapítója

Jogerősen egy év három hónap fogházbüntetést kapott a Roma Gárda alapítója. Bagó Ferencet hivatalos személy elleni erőszakért ítélték el.

  • 2015. június 18., csütörtök 18:03
Vágólapra másolva!

A Roma Gárda alapítója hivatalos személy elleni erőszak kísérletének vádjával állt bíróság előtt. Bagó Ferencet, aki Daflics ezredesnek nevezi magát, 2013-ban egy másik büntetőügyben előzetes letartóztatásba helyezték. A döntés hallatán kifeszítette a tárgyalóterem elválasztó fakorlátját, és megpróbálta vele megdobni a bírót. Első fokon egy év három hónap letöltendő fogházat kapott. Az ítélet ellen fellebbezett, az ügyben a Szekszárdi Törvényszék járt el másodfokon.

„Nem követtem el azt, amit akkor rám mondtak. Én most is azon vagyok, hogy nekem, illetve a népcsoportomnak jó legyen, és a törvények szerint, törvényesen ítélkezzenek az emberek felett, ne hamisan” – mondta a vádlott.

Mivel az ügyészség nem fellebbezett, a Szekszárdi Törvényszék nem súlyosíthatta az első fokon kiszabott büntetést.

„Az egyébként is méltányos módon kiszabott büntetés további enyhítésére a törvényszék semmiféle okot, lehetőséget nem talált. Ennek megfelelően az elsőfokú bíróság által alkalmazott, eleve a büntetési célokkal egyeztethető ítélet inkább enyhe, mint szigorú volt” – mondta a Szekszárdi Törvényszék tanácsvezető bírója.

Az egy év három hónap fogház jogerős, Bagó Ferenc tíz hónap után szabadulhat feltételesen.