Trenka: Ki teszi el ezt a jelentős hasznot?

Újabb korrupciós gócpontot jelent a rendőri szervek egyenruhájának a kérdése – mondta az MSZP Pest megyei elnöke.

  • 2015. június 19., péntek 19:27
Vágólapra másolva!

Trenka István szerint a 70 ezer forintos nyári egyenruhát az idén elfogadott rendészeti törvény szerint minden évben meg kell vásárolni a rendőröknek a központilag kapott ruhapénzből. A ruhákat fogvatartottak készítik, nem a legjobb minőségű alapanyagokból, így az ellenzéki politikus szerint kérdés, hogy kik húznak hasznot ebből az ügyből.

„Esélyük nincs arra, hogy – bár vigyáz az egyenruhájára – ebből a pénzből valamennyit haza tudjon vinni, mert kötelező neki megvenni az egyenruhát és ilyen nagyon drágán. Azt kérdezném, és jó lenne, ha önök, sajtósok utána járnának: ki teszi el ezt a jelentős hasznot? Ki húz hasznot ebből a jelentős mértékű termékcsalásból?” – tette fel a kérdést az MSZP Pest megyei elnöke.