Veres: A kormány nem teológiai szempontból hozott döntést

A katolikus emberek a történelemben mindig a befogadást és a rászorulók megsegítését hirdették, mondta a szombathelyi püspök.

  • 2015. június 18., csütörtök 18:11
Vágólapra másolva!

Veres András szerint a politikusok jelenleg ökölharcot vívnak a kérdésben, de a kormány – véleménye szerint – mérlegelte a lépés szükségességét, nem pedig teológiai szempontból döntött. Hozzátette, a kérdést nem a menekültek vagy bevándorlók kezelése jelenti, hanem a kiváltó okok megszüntetése.

„Akkor tennénk helyesen, és itt súlyos mulasztásaink vannak, ha segítenénk őket abban, hogy saját hazájukban maradhassanak, és ne kelljen az éhség, a szomjúság vagy a megélhetés elől ide menekülniük, ezen a téren viszont semmit nem látunk” – mondta Veres András.