
„Többet fognak fizetni, annyival, ami elveszi a kedvüket, hogy följelentsenek bennünket legközelebb” – Ezt üzente a kancelláriaminiszter a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás, illetve a kereskedelmet terhelő élelmiszerlánc-felügyeleti díj miatt Brüsszelhez forduló cégeknek.
„Az iparág már novemberben kifejtette, hogy mi nem egy egészségügyi hozzájárulás ellen vagyunk, hanem ennek a törvénynek a diszkriminatív elemei ellen” – mondja Dezső Lóránt, az Imperial Tobacco Magyarország ügyvezető igazgatója. Egyes szereplők ugyanis szinte semmit nem fizetnek, mások meg nagyon sokat. Az Európai Bizottság a múlt héten közölte, hogy a vizsgálat idejére felfüggesztik az adó alkalmazását, amelyet hó végéig kellene befizetniük a cégeknek.
„Miután az unió felfüggesztette ennek a törvénynek a hatályát, nem kell most befizetni, be lehet. De valószínűleg olyan megközelítéssel, mint aminél a reklámadónál, végül is a kormányzat visszavonult. Hasonló probléma volt ott is, hogy a nagyon nagy cégeket túladóztatta, a kisebbeket egyáltalán nem, és ez nem is adózási, hanem inkább versenyjogi szempontból aggályosnak látszik” – véli Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont határozottan kiáll amellett, hogy fizetni kell. „A meggyőződésünk az, hogy az Európai Bizottságnak nem volt joga ilyen döntést hozni. A kormány most fogja tárgyalni az előttünk álló lehetőségeket. Természetesen díj- és adófizetésre kötelezve lesznek a dohányipari vállalatok is és az élelmiszer-láncok is (…). Többet fognak fizetni. Annyival, ami elveszi a kedvüket, hogy följelentsenek bennünket” – fejtette ki Lázár János. Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő szerint azonban addig nem célszerű fizetni, amíg nincs meg az európai döntés.













