
A lap szerint a 2013 októberében bevezetett eljárásban olyan izombénító injekciót használnak, amely megkönnyíti az intubálást, de alkalmazása után nyolc esetben is előfordult, hogy leállt a beteg keringése. Közülük öt embert nem sikerült újraéleszteni, és a szakértők megállapították, hogy a szer hozzájárulhatott a halálukhoz.
A Népszabadság úgy tudja: a módszert számos mentős vitatja, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója pedig szakértői véleményt kért az ügyben, de a lapnak sem a jelentés készítői, sem az OMSZ nem nyilatkozott.













