Már határátlépéskor legyen nálunk elég készpénz

Mindenki vigyen magával annyi készpénzt, amennyiből minden kiadását fedezni tudja görögországi tartózkodása idején – ezt tanácsolja a turistáknak az egyik kereskedelmi bank vezetője. Előfordulhat ugyanis, hogy a bankautomatákból kifogy a pénz, a készpénzfelvételnél pedig hosszú sorok lehetnek. Óvatosak a Görögországba exportáló cégek is: a Hír TV által megkérdezett társaság csak akkor szállít, ha az árut előre kifizetik.

  • 2015. július 06., hétfő 18:09
Vágólapra másolva!

A magyar Bonafarm szalámit exportál Görögországba. Néhány céggel van kapcsolatuk. A szóvivőjük szerint csak akkor küldenek árut, ha előre fizetnek görög partnereik. „Eddig is előzetes fizetéssel, tehát előzetes utalással egybekötött ügylet volt, ezt természetesen a jövőben is fenntartjuk, amíg a vevőink igényt tartanak a termékeinkre és kifizetik azt, addig ez a kapcsolat fennmarad. Az előre utalás azt jelenti, hogy a partnerünk a megállapodott összeget a bankján keresztül eljuttatja a mi bankszámlánkra, ez euróban történő ügylet. Amikor ez a mi bankszámlánkon megjelenik, ez az összeg, akkor indítjuk el az árut” – magyarázta Éder Tamás, a Bonofarm Zrt. szóvivője.

Nemcsak a magyar exportőrök óvatosak. A szakemberek a nyaralni indulókat is arra figyelmeztetik, hogy a válság miatt a bankkártyás fizetéseknél is nehézségek lehetnek Görögországban. Az egyik bank lakossági üzletágának vezetője azt tanácsolja: aki Görögországba utazik, mindenképp vigyen magával annyi készpénzt, amennyiből minden költségét fedezni tudja hazatéréséig. „A legnagyobb probléma a készpénzkiadó automatákkal van. Érdemes azért Görögországba vagy kártyát vinni azért, mert a kártyás fizetések jellemzően egyébként működnek, tehát a kártya elfogadásával nincsen probléma, viszont olyan helyeket, ahol készpénzhasználatra lesz szükség, érdemes azzal készülni, hogy az összes szükséges készpénzmennyiség nálunk legyen már a határátlépéskor, Görögországba való belépéskor. És ne hagyatkozzunk arra, hogy esetleg szükség lehet készpénzre ott, a helyszínen vagy ott fel kell venni, hiszen előfordulhat, hogy az automatákból nem fogunk tudni készpénzhez jutni” – fogalmazott Surányi Zoltán, a CIB Bank lakossági üzletfejlesztési vezetője.

Az utazásszervezők azt mondják: turistáik egyelőre nem érzékeltek gondokat az ellátásban Görögországban. „Most volt vasárnap a választás, tehát most mi sem tudjuk pontosan, hogy mit kell csinálniuk vagy mire készüljenek. Biztos utasaink vannak kint, és jól érzik magukat. Ugye valaki vitt magával kártyát, mégiscsak tudott fizetni vele, mégiscsak tudott felvenni ATM-ekből. Illetve nyilván sokan készpénzt vittek” – árulta el az Indulhatunk.hu ügyvezetője. Forró Tamás hozzátette: egyelőre a görögországi foglalásokban nem érzékeltek visszaesést a válság miatt.