NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
A Miniszterelnökségig érhetnek a „Voldemort-ügy” szálai

A Miniszterelnökségig érhetnek a „Voldemort-ügy” szálai

A Miniszterelnökségig érhetnek a fideszes Mengyi Rolandhoz kötődő legújabb korrupciógyanús ügy szálai. A 168 óra oknyomozó újságírója a Hír TV-nek azt mondta: Lázár Jánosról és Csepreghy Nándorról is szó van az általa megismert lehallgatási jegyzőkönyvekben. Mengyi Roland jogi képviselője viszont állítja, a fideszes politikus ártatlan, bár azt elismeri, hogy ismeri az érintett vállalkozókat és találkozott is velük pályázati ügyben.

  • 2016. augusztus 05., péntek 19:12
Vágólapra másolva!

„Most öt, ha lezárják, még öt, vagy így, vagy sehogy!” – a nyomozati iratok szerint egy tiszaújvárosi olasz étteremben tette egyértelművé a vállalkozóknak a Fidesz borsodi erős embere, hogy hogyan nyerhetnek.

A 168 óra nyomozati iratokra hivatkozva írt arról, hogy Mengyi Roland a gyanú szerint 10 millióért ígért nyertes pályázatot. A kenőpénzt alkotmányos költségnek nevezte. A Voldemort nagyúrként emlegetett Mengyei Roland azonban nem az egyetlen politikus, az ügy szálai a Miniszterelnökségig érhetnek. A lehallgatási jegyzőkönyvekben ugyanis Rajnai Attila szerint többször elhangzik Lázár János kancelláriaminiszter és Csepreghy Nándor miniszterhelyettes neve is.

„Úgymond a civil szereplők, tehát a kisemberek, akik szeretnének pályázati pénzhez jutni és lobbiznak, ők azért rendre azt hallják Mengyi úrtól vagy Mengyi úrnak a kapcsolattartójától, hogy hát ezt meg kell beszélni L-lel, egyeztetni kell a nagy emberrel. Elhangzik még olyan is a vallomások szerint, hogy a bólogató kutyával, de hát ezek ugye utalások. Később a lehallgatott beszélgetések során meg már el is hangzanak nevek, főleg a pályázatíró hölgy részéről, hogy »intézem, nyugi van, most voltam zsúron Nándinál, és sínen van a dolog«” – fogalmazott Rajnai Attila a Hír TV-nek.

Az iratok szerint ennél a tanácsadó cégnél dolgozott a pályázatíró, B. Szilvia, aki egyébként előzetes letartóztatásban van. Az ügyben érintettek állítólag többször is találkoztak itt, a kft. irodájában. A cég ügyvezetője nem állt kamera elé.

Az iratokból szerint Mengyi nemcsak a pályázat elnyeréséért kért kenőpénzt, hanem állítólag azt is részletezte, hogy később, a már elnyert támogatásból mennyit kell visszaosztani. A fideszes politikus tagad, de csak ügyvédjén keresztül nyilatkozik.

A Miniszterelnökség államtitkára, Csepreghy Nándor jelenleg külföldön van, munkatársa szerint elérhetetlen.

Az ügyben indult nyomozást az adóhatóság egy hónapja azért adta át a Központi Nyomozó Főügyészségnek, mert mentelmi joggal rendelkező személy is érintett lehet. Az ügyészség azonban nem mondott részleteket.

„Nem változott tegnap óta az álláspont, úgyhogy nem kívánunk nyilatkozni ez ügyben és nem kívánjuk a 168 óra állításait kommentálni” – mondta Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője.

Az ügyben eddig öt embert gyanúsítottak meg különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalás miatt. A pályázatíró és a közvetítő tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el. Az uniós pénzekre pályázó civilek viszont beismerő vallomást tettek, szabadlábon védekezhetnek.