NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Voldemort-ügy: további hangfelvételeket hoznak nyilvánosságra

Voldemort-ügy: további hangfelvételeket hoznak nyilvánosságra

Futó Barnabás, Mengyi Roland jogi képviselője szerint a 168 Óra „csak sugalmaz”, és megpróbálja úgy beállítani, mintha „ügyfele” bűncselekményt követett volna el azzal, hogy egy pályázat érdekében lobbizott, holott ezt eddig semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. A Hír TV-ben megszólalt a korrupciós ügyről elsőként író újságíró is.

  • 2016. augusztus 11., csütörtök 21:03
Vágólapra másolva!

Futó Barnabás ügyvéd szerint az sem utal Mengyi érintettségére, hogy a 168 Óra szerint eddig azért nem hallgatták ki tanúként az ügyben a képviselőt, mert meg fogják gyanúsítani, és így a tanúvallomását nem használhatná fel a nyomozóhatóság.

Egyértelmű, hogy Mengyi állt a középpontjában

Az eddig megismert hangfelvételek alapján teljesen egyértelmű, hogy Mengyi Roland Fideszes képviselő állt annak a korrupciós ügynek a középpontjában, aminek nyomozati anyagaiból több hangfelvétel leiratát is közölte a 168 Óra – ezt már szintén a Magyarország élőben című műsorunkban Rajnai Attila, a hetilap munkatársa mondta az ügy kapcsán. Az újságíró szerint a megismert felvételek bizonyítják, hogy Mengyi volt az ügy egyik mozgatórugója. Rajnai Attila azt mondta, további hangfelvételeket hoznak még nyilvánosságra.

Mint ismert, meghosszabbította a nyomozást az ügyészség a Voldemort-ügyben. Ezt a sajtóban a fideszes Mengyi Rolanndal kötik össze, aki állítólag 10 millió forintért ígért előnyt vállalkozóknak egy uniós pályázaton. Az ügyben ugyanakkor nem gyanúsított a nagyobbik kormánypárt borsodi területi vezetője, még tanúként sem hallgatták ki. A 168 Óra ugyanakkor közzétett egy jegyzőkönyvet az ügyben lehallgatott telefonbeszélgetésekről, amiben szerepelt Mengyi Roland is.