

Az őszi időszak első ülésén dönt az Országgyűlés szakbizottsága a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztéséről – mondta a Magyar Nemzetnek Vejkei Imre, a testület elnöke.
A zárt ülésen feltehetőleg ott lesz az érintett is. A legfőbb ügyész „bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás” kísérlete, és „vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés” gyanúja miatt kezdeményezte Mengyi mentelmi jogának felfüggesztését. A Fidesz borsodi embere tízmillió forintnyi kenőpénzt kért azért, hogy egy vállalkozás nyerjen egy uniós pályázaton.
Mengyi Roland egyébként részt vesz a Fidesz őszi, évadnyitó frakcióülésén Balatonfüreden. Kósa Lajos frakcióvezető azt mondta: a korrupciógyanúba keveredett politikus a frakció teljes jogú tagja. Hozzátette: a képviselőcsoport nem nyomozati szerv, így ők külön nem fogják meghallgatni Mengyi Rolandot.
„A frakció sem nem nyomozati szerv, sem nem eljáró hatóság, Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését kérte az ügyészség, Mengyi Roland maga is úgy nyilatkozott a frakcióvezetésnek, hogy kérni fogja a mentelmi bizottságot, hogy javasolják a parlamentnek, hogy adja ki a mentelmi jogát. Sőt, ő a parlamentben azt fogja kérni a képviselőktől, hogy szavazzák meg azt, hogy kiadják a mentelmi jogát. Ő továbbra is azt mondja, hogy súlyosan visszaéltek a nevével, és csak akkor tudja tisztázni magát, ha kiadják a mentelmi jogát” – jelentette ki Kósa Lajos.