Majtényi beköltözne a Sándor-palotába, halálos áldozata is van a hidegnek

Majtényi László vállalja az államfőjelöltséget, az állam a kereskedők és a termelők körmére néz, nehogy lenyeljék az újabb áfacsökkentést. Méregdrága antik bútorokkal töltenék meg Orbán Viktor várbeli rezidenciáját, a rendőrség továbbra is keresi a meghackelt Orbán-interjút elkövetőit, emellett a hétvégén rég nem látott hideg nehezítette a magyarok dolgát.

  • 2017. január 08., vasárnap 22:45
Vágólapra másolva!

Majtényi vállalja

Vállalja az államfőjelöltséget Majtényi László, a volt ombudsman ezt a Facebookon megjelent közleményében tudatta. A jogtudóst több ellenzéki kis párt, többek között a Liberálisok, a Párbeszéd és az Együtt is támogatja. Közben civilek előválasztást tartanának a baloldali jelöltekről.

Megakadályoznák, hogy lenyeljék

Ellenőrzi az állam, hogy a kereskedők és a termelők lenyelik-e az újabb áfacsökkentést – ígéri a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára. De egyes eladók sem hisznek abban, hogy az alacsonyabb árak tartósak maradnak. A sertéshús forgalmi adója tavaly januártól mérséklődött, ám az árak az elmúlt egy évben lassan visszakúsztak oda, ahol az áfacsökkentés előtt voltak.

Luxus a Várban

Magyarországról tízszer olcsóbban lehetne beszerezni azokat az antik bútorokat, amelyeket a Miniszterelnökség új hivatalába, a budai Várban lévő egykori Karmelita kolostorba szán a kormány. A Hír TV-nek nyilatkozó galériatulajdonos szerint csak Budapesten három olyan galéria is van, amely évtizedek óta magas színvonalú bútorokat, műtárgyakat árul.

Továbbra is keresik az Orbán-interjút meghamisítóit

Továbbra is keresi a rendőrség a miniszterelnöki interjút meghamisító elkövetőt. Mint arról korábban beszámoltunk, a Fejér Megyei Hírlapba hamisított szöveg került. Az eredeti szöveghez négy helyen is hozzáírtak egyértelműen politikai tartalmú üzenetet. Bár a tettes még nincs meg, a történtek után öt újságírót is kirúgtak a Veszprémi Naplótól és a Feol.hu szerkesztőségéből, később pedig a lapcsalád gazdasági ügyvezetőjének is felmondtak. Az LMP szerint kormányzati nyomásra.

Halálos áldozatot is követelt a nagy hideg

Extrém hideg tombolt az országban a hétvégén: volt, ahol mínusz 27 Celsius-fokot is mértek. Nemcsak a hajléktalanok, hanem az egyedül élő, magányos emberek is veszélybe kerülhettek – a nagy hideg halálos áldozatot is követelt. Mindenkit arra kérnek, hogy figyeljen szomszédjára, a hajléktalanok pedig menjenek be valamelyik szállóba.

Gyárfás-korszak vége, Bienerth-korszak kezdete

Véget ért a Gyárfás-korszak a Magyar Úszó Szövetségnél. A testületet 1993 óta irányító Gyárfás Tamást a kormány turizmusért felelős kormánybiztosa, Bienerth Gusztáv váltotta.

És még…

Újságíróra támadt egy építési vállalkozás vezetője a Józsefvárosban. Kicsavarták a mikrofont a Hír TV riporterének kezéből Tállai András sajtótájékoztatóján. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kakuk György újságíró és politikus. Súlyos pénzügyi hátrányt okozhatott a BKV az államnak. Másodfokon is pert nyertek a Mediaworks ellen a Népszabadság volt dolgozói. Tiltakozik az ellenzék, amiért egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzletember kereshetett 2 milliárd forintot egy állami mélygarázsvásárláson. Járatritkításokhoz is vezethet a MÁV-nál a munkaerőhiány. Indoklás nélkül leváltotta a tiszalöki, budapesti és szombathelyi börtönök vezetőit a belügyminiszter.