
Nem alakult ki a liberális és baloldali közegben egy olyan program és olyan szellemiség, amely a társadalmi egység felé tartana – mondta Pozsgay Imre egykori államminiszter Hódmezővásárhelyen a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából szervezett „Rendszerváltó portrék” című sorozat első előadásán.
Pozsgay szerint a Fidesz, hozzá hasonlóan, felismerte, hogy egy társadalmi közösség nemzeti egység nélkül nem tartható fent. Pozsgay Imre hozzátette: a vezető kormánypárt ugyanakkor elismeri azt is, hogy a diktatúrát túlélő keresztény kulturális hagyományok ma is támaszt tudnak nyújtani az embereknek. „A népre esküszik mindenki, viszont a népet nem szolgálja mindenki. Én nekem az a fájdalmam, hogy a liberális és baloldali közegben nem jött létre egy olyan program és olyan szellemiség, amely a társadalmi egység felé tartana – fogalmazott az egykori államminiszter. – Ellenkezőleg. Most egy ádáz, szemben álló programot látok megvalósulni, és ez engem, mondhatnám azt is, hogy szinte kétségbe ejt. Mégis bizakodó vagyok, bizakodó abból a szempontból, hogy a jelenlegi kormány teljesítménye alapján meg fogja kapni a szavazatokat ahhoz, hogy újra kormányt alakítson” – tette hozzá az egyetemi tanár.