
Az 58 éves áldozat holttestét a szomszéd találta meg 2012 őszén. A hajdúszovátiakat megdöbbentette a gyilkosság. „Képzelje el, a gyerekem itt lakik pár házzal arrébb, ha én most este el akarok menni hozzá, nem tudok elmenni, mert félek, hogy hazaérek-e vagy a gyerekem éppen ott talál meg, ahol azt az embert” – mondta Szélesné Bogdán Anikó.
A községben mindenki azt találgatta, hogy ki végezhetett az alkalmi munkából élő férfival. A nyomozók hetekkel később vették őrizetbe a közelben lakó, fiatalkorú R. Dávidot és sógorát, R. Tamást. R. Dávid a gyilkosság napján marihuánát fogyasztott, este pedig ivott az egyik kocsmában. Az áldozat sem volt már józan, amikor összetalálkoztak az utcán. A fiatalember cigarettát kért a sértettől, aki nem adott neki, mire R. Dávid begurult, és ütött. „Akkor azonban, amikor a sértett bántalmazását fekvő helyzetében tovább folytatta, számítania kellett arra, hogy bántalmazása halálos eredménnyel járhat” – nyilatkozta Nagy Antal bíró.
A sógor a véres ruhák elégetésében segített R. Dávidnak. R. Tamás két évet kapott bűnpártolásért. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a vádlottak és az ügyészség is fellebbezett, a vádhatóság képviselője súlyosítást kér a másodfokú bíróságtól.
Továbbiak a témában
1 perc Kormány után az ellenzékben is takarítana a Momentum: ki hisz még a kispadra száműzött szereplőknek?

Szalai Piroska élő adásban értékelte a kormány kamatstopot eltörlő javaslatát
1 perc 









