NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld

Magyar Péter milliókat fizethetett a közvélemény-kutatóknak

Saját szövetségese leplezte le a balliberális kutatócéget. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP képviselője arról írt facebook oldalán, hogy a Medián több millió forintot kért arra, hogy kutatásaikban mérjék felül Dobrev Klára pártját. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez is jól mutatja a kutatócég komolytalanságát.

  • Híradó
  • 1 órája
  • Forrás: Hír TV
  • Fotó: Sarkadi Roland
Vágólapra másolva!

12 százalékpontos Tisza előnyről számolt be közösségi oldalán Magyar Péter. A Tisza párt elnöke szerint a Medián által készített felmérés azt mutatja, hogy ők a többség.

Csakhogy a DK ügyvezető alelnöke közösségi oldalán maga cáfolta meg a Medián közvélemény-kutató cég hitelességét. Molnár Csaba azt írta, tavaly két személyes találkozón is azt kérte a cég a DK-tól, hogy rendeljenek tőlük a pártnak kedvező felméréseket sok millió forintért. A baloldali politikus bejegyzésében arra is utalt, úgy készülnek a Medián által készített közvélemény kutatások, idézem: aki fizet, az rendeli a zenét.

A DK-s politikus egy levelezést is közzétett a közösségi oldalán, amelyben Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója azt írja: a legutóbbi felmérésükben minden negyedik ember olyan, aki magát baloldalinak mondta, és állítása szerint a közepesnél nagyobb valószínűséggel szavazna a DK-ra. Hann akkor azt ajánlotta fel, hogy ezzel az almintával érdemes lenne kezdeni valamit.

A miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón emlékeztetett arra, hogy a Medián vezetője már tavaly nyáron arról beszélt, hogy van kampánytámogató közvélemény-kutatásuk. Gulyás Gergely azt is hozzátette: az elmúlt választásnál 21%-nyit tévedett a medián, amiből mindenki levonhatja a kellő következtetést.