
Az Európai Bíróság döntése Magyarországra nézve kötelező érvényű - mondta az igazságügyi miniszterjelölt bizottsági meghallgatásán. Görög Márta leszögezte, hogy az igazságügyi minisztériumtól jogszerű korrekció várható. A tárcavezető jelölt elmondta, hogy az alkotmányos rendnek megfelelően fogják kezelni az Európai Bíróság döntését, amely eltörölné a gyermekvédelmet és a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni fellépést magába foglaló törvényt.
Lannert Judit miniszteri meghallgatásán nem volt hajlandó kommentálni korábbi megszólalását a sokszínű oktatásról. Azt viszont leszögezte, hogy a gyermekek szexuális nevelése nem kizárólag a szülők feladata.
A témában Hal Melinda klinikai szakpszichológus az alábbi kérdésekről nyilatkozott:
- Egyre több nyilatkozat és utalás lát napvilágot a Tisza Párt leendő minisztereitől a gyermekvédelmi törvény kapcsán. Ezek milyen oktatáspolitikát körvonalaznak a következő négy évre?
- A leendő oktatási miniszter szerint a gyermekek szexuális nevelése nem csak a szülő dolga. A pedagógusoknak van ehhez megfelelő képzettsége, vagy előfordulhat, hogy egyéb szakértők jelennek meg az oktatási intézményekben?













