
Több nagy értékű ingósága és ingatlana van Magyar Péternek. Vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy továbbra is egy XII. kerületi, 216 négyzetméteres családi ház, egy 49 négyzetméteres lakás, és mintegy 8000 négyzetméteres balatonhenyei telek van a nevén, megtakarításait pedig értékpapírban tartja.
A Tisza-kormány tagjai közül többek között Kapitány István gazdasági miniszter rendelkezik figyelemreméltó vagyonnal. Értékpapírokban és részvényekben mintegy 17 millió euró, forintra átszámolva mintegy 6 milliárdnyi befektetése van. Az is kiderült, hogy a Shell globális alelnökeként pedig havi 49 millió forintot keresett. Emellett összesen négy ingatlanban érdekelt, melyek közül az egyik egy a spanyolországi Malagán található üdülő.
150 négyzetméteres lakással és egy erdővel is rendelkezik a Tisza-kormány külügyminisztere. Orbán Anita a vagyonnyilatkozata alapján egy 362 négyzetméteres erdőség résztulajdonosa a hajdú-bihari Gáborjánban. A tárcavezető feltüntette, hogy korábban a Vodafone kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójaként havi bruttó 7 millió forintot keresett. Orbán Anita emellett összesen több mint 237 millió forintnyi megtakarítással rendelkezik.
Balogh Mihály tiszás képviselőt stábunk többek között arról akarta kérdezni, honnan kapta a vagyonnyilatkozata alapján neki ajándékozott Mercedest, de megfutamodott a HírTV kérdései elől. A politikus ráadásul nemrég egy nagyjából 3 millió forintot érő ritka luxusórában jelent meg a szociális és családügyi miniszter meghallgatásán.
A vagyonnyilatkozatok témájáról Deák Dániel politikai elemző beszélt:
- Milyen anyagi helyzetről és életkörülményekről tanúskodnak a tiszás politikusok és kormánytagok vagyonnyilatkozatai, különösen annak fényében, hogy Magyar Péter "luxizással" vádolja az előző kabinet tagjait?
- Milyen politikai megítélése lehet a választók oldaláról annak, hogy komoly vagyonokat felhalmozó üzletemberekkel vette magát körül Magyar Péter?













