Radics Béla: Amit most látunk, az egy abszolút filmszínház

Reagált a Fidesz országgyűlési képviselője arra, hogy a miniszterelnök honvédelmi helikopterrel ment Paksra. Radics Béla hangsúlyozta: Magyar Pétertől színészkedés helyett ideje lenne valódi intézkedéseket látni.

Vágólapra másolva!

Magyar Péter még áprilisban kritizálta Orbán Viktort, amiért helikopterrel ment megnézni magyar-szerb gázvezetéket. Akkor azt állította, hogy az egész út egy olcsó színjáték volt. A sürgős útra akkor azért volt szükség, mert ismeretlenek fel akarták robbantani a Magyarország számára is fontos energetikai infrastruktúrát.

Magyar Péter kritikája tiszavirág életűnek bizonyult: miniszterelnökként most büszkén jelentette be, hogy helikopterre szállt. Erről egy fotót is közzétett a kormányfő, ami alá azt írta: terepszemlét tart. 

A miniszterelnök azzal indokolta a közlekedési eszköz választását, hogy így a vízügyi szakemberek és az atomerőmű vezetői fentről is bemutatják neki a kialakult helyzetet. 

A Fidesz országgyűlési képviselője is reagált a kormányfő bejegyzésére. Radics Béla elmondta: már hetekkel ezelőtt fel lehetett volna készülni a most kialakult aszályhelyzetre. A képviselő hozzátette: Magyar Péter folyamatosan színészkedik ahelyett, hogy valói intézkedéseket hozna. 

Abszolút bohócok – ezt pedig Németh Balázs fideszes képviselő írta. A politikus hangsúlyozta: a helikopteres vakítás megy, de a kormányzás nagyon nem. Hozzátette: 3 héttel ezelőtt kellett volna menni, csak akkor Forma-1 volt.