„Emberek életéről kő-papír-ollóval?” – Takács Péter keményen nekiment Hegedűs Zsoltnak

Ez mutatja meg a legjobban a Tisza és az Orbán-kormány válságkezelése közti különbséget.

  • Hírek
  • 1 órája
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

Felháborító, hogy az egészségügyi miniszter sorsolással és kő-papír-ollóval döntött volna az emberek életéről a Covid világjárvány idején - jelentette ki Takács Péter, miután Hegedűs Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának elnökeként egy 2020-as interjúban arról beszélt, hogy amikor nem lehet rangsorolni két beteg között, akkor dönthet a szerencse. 

A korábbi egészségügyi államtitkár szerint Hegedűs Zsolt kijelentése tökéletesen megmutatja, hogy mi a különbség a Tisza-kormány és az Orbán-kormány alatti válságkezelés közötti különbséget.

Takács Péter hozzátette: aki valamilyen formában részt vett a Covid elleni védekezésben, pontosan tudja, hogy minden egyes szereplő éjt nappallá téve azon dolgozott, hogy a lehető legtöbb magyar ember életét tudjuk megmenteni.