
Túl kevés időt kaptak a levéltárosok az ügynökakták feldolgozására
Földi László szerint nem az igazság feltárása, hanem politikai cirkusz állt az akták nyilvánosságra hozatalának hátterében.
Sürgette a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát, ezért a levéltárosoknak nem jutott elegendő idő az iratok alapos feldolgozására és az adatok ellenőrzésére – erről beszélt Ötvös István történész a Hír TV-nek.
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja szerint egy-egy dokumentumban szereplő személyes adat hitelességének megállapítása akár hónapokig is eltarthat. Kiemelte, hogy különösen nehéz azoknak az embereknek az azonosítása, akik ma már nem közismert személyek. Saját kutatási tapasztalataira hivatkozva elmondta: előfordult, hogy egyetlen embernek három különböző születési dátuma szerepelt a nyilvántartásokban, és egy hónapnyi munkára volt szükség a megfelelő adat tisztázásához.
Ötvös István hangsúlyozta, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára munkatársainak tisztességéhez nem fér kétség, ugyanakkor szerinte az alapos ellenőrzéshez jóval több időre lett volna szükség. Úgy véli, a nyilvánosságra hozatal politikai ígéretként sürgetett folyamat volt.
Földi László nemzetbiztonsági szakértő a Hír TV Péntek 18 című műsorában ennél is élesebben fogalmazott. Szerinte nem az igazság feltárása, hanem politikai cirkusz állt az akták nyilvánosságra hozatalának hátterében. Úgy látja, az ügyben a történeti kutatás, a levéltári szabályok és a jelenlegi nemzetbiztonsági érdekek szempontjait is figyelembe kellene venni.
Földi szerint az érzékeny információk megfelelő ellenőrzés nélküli kiadása elfogadhatatlan, ezért az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója felelősségét is felvetette, és lemondását sürgette.













