Szalai Piroska szerint veszélybe kerülhet a rezsivédelem

A költségvetési hiánycél miatt akár év közben is változhat a rezsivédelem rendszere – erről beszélt Szalai Piroska, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Vágólapra másolva!

A költségvetési hiánycél miatt akár év közben is változhat a rezsivédelem rendszere – erről beszélt Szalai Piroska, a Fidesz országgyűlési képviselője. Szerinte egyelőre nem lehet tudni, hogy a költségvetésben szereplő fedezet elegendő lesz-e az egész évre.

A képviselő elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány nem tartja fenn a rezsitámogatást az év minden hónapjában. Felidézte, hogy Kapitány István miniszteri meghallgatásán még a rezsivédelem, a védett ár és az árrésstop fenntartásáról beszélt. Szalai Piroska szerint azonban a védett árat már június 26-án kivezették, az árrésstop pedig szintén megszűnőben van.

A képviselő hangsúlyozta a rezsivédelem jelentőségét, és az Eurostat adataira hivatkozva azt állította, hogy 2024-ben a magyar lakossági energiaárak az uniós átlag 38 százalékát tették ki. Véleménye szerint a támogatási rendszer megszűnése esetén akár a jelenlegi rezsiárak háromszorosát is fizethetnék a háztartások.

Szalai Piroska a szegénységi mutatókról is beszélt. A KSH legfrissebb adataira hivatkozva elmondta, hogy 2025-ben 119 ezer fővel csökkent a szegénység kockázatának kitettek száma. Szerinte a rezsivédelem a lakhatási nélkülözés mérséklésében is fontos szerepet játszik.

A beszélgetésben a 14. havi nyugdíj kérdése is szóba került. A képviselő úgy fogalmazott, bízik abban, hogy a Tisza Párt országgyűlési képviselői támogatnák a nyugdíjasokat érintő juttatások megőrzését. Hozzátette: a Fidesz részéről is felmerült, hogy a költségvetési módosítások során kezdeményezéseket tegyenek a nyugdíjasok érdekében.