NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV gazdasági hírei

Még nem foglalták írásba a paksi titkosítás részleges feloldását

Egyelőre nem foglalta írásba a kormány a paksi titkosítás részleges feloldását. A Brüsszel által előírt törvénymódosítást a Miniszterelnökség továbbra sem nyújtotta be a parlamentnek. De az alku már megvan – közölte Lázár János.

  • 2016. március 03., csütörtök 19:43
Vágólapra másolva!

Az egyik függőben lévő uniós eljárás tárgya a paksi atomerőmű bővítésének állami támogatása. Az Európai Bizottság szerint a kormány több bevétellel számol, mint amennyi az áram értékesítéséből várhatóan befolyik, az építési költségeket pedig alábecsüli. Ezért Brüsszelben valószínűnek tartják, hogy az erőmű működéséhez állami támogatás kell, ami versenyjogilag aggályos. A bővítésért felelős kormánybiztos egy energetikai konferencián azt mondta: a sajtó túloz, amikor tiltott támogatást emleget.

„A tiltott állami támogatás kérdése sosem volt napirenden, a kérdés, hogy van-e a Paks-projektben állami támogatás. Tehát három fokozat van, nincs állami támogatás, van állami támogatás, de az kompatibilis és tiltott állami támogatás, ez a harmadik sosem volt napirenden. Arról folyik az egyeztetés, hogy van-e állami támogatás a projektben” – jelentette ki a paksi bővítésért felelős kormánybiztos, Aszódi Attila.

Brüsszel a paksi bővítés dokumentumainak általános titkosítását már megvétózta és törvénymódosításra kötelezte a magyar kormányt záros határidőn belül. A vizsgálatot a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője, Jávor Benedek kezdeményezte.

„A magyar kormány a paksi bővítés kezdete óta azon fáradozik, hogy a lehető legtöbb információt elzárja a nyilvánosság elől. Ne tegye lehetővé, hogy a költségeket végül is fizető magyar állampolgárok, adófizetők megtudják, hogy mit is művel a kormány a paksi bővítés kapcsán” – mondta Jávor Benedek EP-képviselő.

Az adatok nyilvánosságának kérdésében dűlőre jutott az Európai Bizottság és a magyar kormány – árulta el a Miniszterelnökség vezetője. „Konszenzusra jutottunk Brüsszellel annak érdekében, hogy mi a nyilvános az eddigiekből és a Paks II. projekttörvénnyel kapcsolatban, a törvénynek a módosítása ezért kerül be az Országgyűlés elé. Brüsszellel sikerült megegyeznünk, intenzív tárgyalások zajlanak az Európai Bizottság és Magyarország között” – mutatott rá Lázár János.

Az atomerőmű üzleti és nemzetbiztonsági adatai titkosak maradhatnak. A törvénymódosításról az uniós menetrend szerint még ebben a hónapban szavaznia kell a magyar parlamentnek, áprilisban pedig a jogszabálynak hatályba kell lépnie.