NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság
Árharc: a kormány kész további lépéseket tenni a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében

Árharc: a kormány kész további lépéseket tenni a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében

Idén júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal volt nagyobb az infláció. A szaktárca jelezte, hogy folytatódik a kormány harca az indokolatlan áremelésekkel szemben. Kiemelték, hogy a kiskereskedelmi árréscsökkentés alá eső élelmiszereknél mintegy 20 százalékos, a pipereáruknál pedig közel 26 százalékos átlagos árcsökkenés tapasztalható.

  • 2025. július 08., kedd 09:11
Vágólapra másolva!

A cikk a Világgazdaság honlapján is elérhető.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2025 júniusában az előző év azonos időszakához képest az infláció 4,6 százalék, míg az előző hónaphoz képest 0,1 százalék volt. Az élelmiszerek ára 6,2 százalékkal nőtt, míg a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva éves összevetésben 4,9 százalékkal emelkedett, az előző hónaphoz képest pedig kismértékű csökkenést mutat – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tárca előzetes jelzésével összhangban az élelmiszerinfláció növekedése elsősorban a szezonális élelmiszerek, így a friss gyümölcsök és zöldségek áremeléséhez köthető, amelyet a kedvezőtlen időjárási viszonyok okozta kínálati zavarok idéztek elő. A gyümölcsök drágulása nem magyar sajátosság, tavasszal Európa szerte megugrottak a gyümölcsárak.

Mint írták, a magyar családok és a nyugdíjasok védelme érdekében a kormány március 17-én 30 alapvető élelmiszerkategóriára árréscsökkentést vezetett be. Az intézkedésnek köszönhetően az érintett élelmiszerek ára átlagosan közel 20 százalékkal csökkent. Ezt követően az intézkedést május 19-én kiterjesztette további 30 termékkategóriára, a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási cikkekre, mely termékek ára jelentősen mintegy 26 százalékkal csökkent.

A kormány minden olyan szektorban határozottan fellép a magyar lakosság védelme érdekében, ahol indokolatlan és túlzó áremelések tapasztalhatók. A kormány az áremelések letörése érdekében sikeres tárgyalásokat folytatott a pénzintézetekkel, a biztosító társaságokkal és a telekommunikációs cégekkel, a szolgáltatói és számlavezetési díjak befagyasztásáról.

A gyógyszerszektor szereplőivel folytatott tárgyalások is eredményesen zárultak: a gyógyszergyártók, a nagykereskedők és a patikák is vállalták, hogy 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény esetében július 1-től önkéntes ár- illetve árrés korlátozást vezetnek be. A szereplők vállalták, hogy az érintett gyógyszerek árát önkéntesen a 2024. december 31-i szintre csökkentik vissza és azt 2026 június végéig alkalmazzák.

A kormány a nyugdíjasokat különböző, célzott intézkedésekkel támogatja: egy 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány formájában 2-2,5 millió nyugdíjas számára nyújt érdemi közvetlen támogatást, amellyel a fogyasztás további bővüléséhez is hozzájárul. Közleményükben kiemelték, hogy folyamatosan nyomon követik az árak alakulását és szükség estén kész további lépéseket tenni a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében.

Fotó: MTI