
A második parlamenti választást tartják Görögországban idén. A közvélemény-kutatások az eddig kormányzó, baloldali Sziriza kis előnyét mutatják a jobbközép ellenzék előtt.
Egy éven belül másodszor járulnak a szavazóurnákhoz a görögök. Augusztus végén Alexisz Ciprasz lemondott miniszterelnöki tisztségéről, ezért kellett előre hozott választást kiírni. Ciprasz és pártja, a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) ez év januárjában a nemzetközi hitelezők feltételeinek felmondását ígérte kormányra kerülésekor, de végül kénytelen volt elfogadni egy szigorúbb mentőcsomagot. Ez annyira megosztotta a kormánypártot, hogy a radikális baloldali képviselők tiltakozásul elhagyták a frakciót.
A Sziriza a közvélemény-kutatások szerint csak kis előnnyel vezet konzervatív riválisa, az Új Demokrácia előtt. Azt a voksolás előtt mindkét párt leszögezte, hogy eleget tesznek a 86 milliárd eurós csomag feltételeinek
A szavazóhelyiségek magyar idő szerint reggel hatkor nyitottak, a részvétel egyelőre alacsonyabb, mint a korábbi választásokon, ennek oka főleg az, hogy a görögök kiábrándultak a politikából. A szavazáson tízmillió szavazó adhatja le a voksát.
A két pártvezető, Alexisz Ciprasz és Vangelisz Meimarakisz is leadta szavazatát délelőtt.
Bármelyik párt is nyer, valószínűleg nem ér el 38 százalékot, ami a kormányalakításhoz szükséges többséget jelentené, ezért a következő héten koalíciós tárgyalások várhatók. A 300 fős parlament 250 tagját választják szavazással, a fennmaradó 50 helyet a győztes párt kapja.
Nem volt része a görög választási kampánynak a menekültválság – mondta el a Hír TV-nek egy Athénban tartózkodó szakértő. Fokasz Nikosz szerint a görögökben sokkal kevesebb az elvárás az új kormánnyal szemben, mint a korábbi években.
„Az az érdekes helyzet alakult ki, hogy miközben a migráció kérdésével a görög sajtó nagy terjedelemben, nagy részletességgel és nagyon alaposan foglalkozik, a választási kampánynak és a pártok egymás közötti vitájának ez nem volt része. A pártok úgy érezték, hogy a saját választóvonalaikat, elhatároló döntéseiket ez nem befolyásolná” – mondta az egyetemi tanár.