
Az osztrák rendőrségtől a Hír TV azt a tájékoztatást kapta, hogy a Miklóshalmán összegyűlt mintegy 9000 migráns miatt döntöttek így. Az osztrák fővárosban a Westbahnhofon mindeközben annyi a menekült, hogy tudósítónk a Keleti pályaudvarhoz hasonlította. Menekülthelyzet percről percre
A horvátok bezárják a helyi gyűjtőtábort, a Tovarnikban rekedt menekülteket új helyre szállítják, amelyet a Vöröskereszt üzemeltet majd. A Hír TV tudósítója elmondta, folyamatosan tájékoztatják azt az 1000-2000 menekültet, akik ott maradtak a gyűjtőpontnál Tovarnikban vasárnap estére, hogy értük már nem jön senki. Egy idő után már csak a vasútállomásra engedték őket a nap folyamán a buszállomás helyett, hozzájuk is buszokat hoztak, és felszámolják a vasútállomásnál lévő gyűjtőpontot is. Már egész a határátkelőig mennek ki a buszok és ott veszik fel a migránsokat. A horvátok a magyar szlovén határig és a horvát szerb határig viszik a menekülteket. (21.06)
Nem okozott feszültséget, hogy átvizsgáltak minden menekültet Beremendnél, a késő esti órákra is sokan várakoznak. (21.14)
A Somogy megyei Gyékényesre, illetve Zákányra két és fél ezer menekültet várnak a magyar hatóságok Tovarnikból. A migránsokat vonattal szállítják majd tovább a dunántúli menekült-táborokba, ahol regisztrálják őket. Mint kollégánk Zákányról jelentette, este hétkor egy nagyobb, mintegy 100 főből álló migráns-csoport érkezett az állomáshoz, őket vonattal viszik majd tovább a regisztrációs központokba. (19.10)
A szlovénok a rédicsi határátkelőnél 3 sátorból álló regisztrációs állomást húztak fel a Horvátországból érkező menekülteknek. Lendván egy nagyobb sátortábort építettek fel, ahol egy-kétszáz migráns lehet most. A magyar oldalon rendőrök és katonák őrzik a határt.(19.05)
A dunántúli befogadó-állomásokról a menekültek Ausztria felé folytatják útjukat. Az osztrák sajtó szerint a hétvégén 10 és fél ezren érkeztek Magyarországról, és a menekült-áradatnak nincs vége. Délelőtt kétezren gyalogoltak át Hegyeshalomról Nickelsdorfba, ahol kora estére több ezren gyűltek össze. A magyar-osztrák határról a migránsokat buszokkal Bécsbe viszik, biztonságos szállításukhoz az osztrákok lezárták a fővárosba tartó autópályát Hegyeshalomnál.(19.01)
A horvát-magyar határon a gyors-telepítésű drótakadály után a három méter magas kerítést is elkezdte építeni a honvédség. A katonákat a legforgalmasabb határ-szakaszokra csoportosították át. A beremendi határ-átkelőnél kora délután már álltak a kerítés cölöpjei (18.54)
Ugyan az osztrákok arra hivatkozva zárták le az autópályát Hegyeshalomnál, hogy közlésük szerint 9000 migráns gyűlt össze a Miklóshalma közelében lévő gyűjtőpontnál, stábunk ennek csak mintegy harmadát tapasztalta a helyszínen. Ott van az osztrák honvédség, egy helikopter folyamatos köröz a levegőben. (18.05)
A mai nap folyamán csak tíz busz érkezett Beremendre, jelentősen lassult a menekültek Horvátországból Magyarországra szállítása. Ennek az lehet az oka, hogy a rendőrség mindenkit tüzetesen átvizsgál, beleértve a gyerekeket is. (17.35)
Sem a vasutasok, sem a rendőrség nem tudott tájékoztatást adni arról, hogy érkeznek-e még menekültek Tovarnikból, annyi biztos, hogy az a tizenhárom kocsiból álló vonat, amelyet korábban rendeltek oda, még most is a zákányi állomáson van. (17.28)
Egyre türelmetlenebbek a migránsok Tovarniknál, ahol a vasútállomás melletti úton már kordont is felhúztak a hatóságok a megfékezésükre (17.20)
Nem érkeznek buszok, migránsok híján üresek a nekik felállított katonai sátrak a magyar–szlovén határnál található Rédicsen. (15.40)
Tíz busz érkezett jelentős késéssel Beremendre Tovarnikból rendőri kísérettel, a menekültek továbbra is a buszon vannak addig, míg a magyar rendőrség nem ér oda. (15.30)
A Keleti pályaudvarhoz hasonlította a bécsi Westbahnhofot tudósítónk. Az osztrák főváros pályaudvarán nagy a tumultus, sokan a földön fekve várják, hogy továbbmehessenek Németországba, a helyzet nagyon hasonlít arra, amikor Budapesten a hatóságok lezárták a Keletit. A menekülteket civilek várják táblákkal, takarókkal, élelemmel, a táblákon angol és arab nyelven az áll, hogy „most már biztonságban vagytok”.(15.27)
Továbbra is sok migráns érkezik Tovarnikhoz, de az elszállításuk is folyamatos. Ahogy elmegy egy busz, már érkezik is a következő, amelyet tíz perc alatt megtöltenek migránsokkal. A helyzet annyiban változott a korábbiakhoz képest, hogy a rendőrök csak a vasútállomásig engedik őket, így a gyűjtőpontnál – ahol kollégánk is tartózkodik – már nincsenek sokan. A vonatok Zágrábba mennek, ez oda-vissza nyolc órát vesz igénybe, így többen nagyon türelmetlenek. (15.11)
A beremendi határátkelőhöz továbbra sem érkezett még busz a horvát–szerb határról, a Hír TV munkatársa úgy értesült, hogy egy, másfél óra múlva futhatnak be az elsők, rendőri kísérettel. Az elmúlt egy órában annyi változott, hogy megérkezett a helyszínre a honvédség, és felállítottak egy mobil vaskaput, amely NATO-dróttal van ellátva – számolt be riporterünk 14 órakor.
A zákányi vasútállomásról szombaton vonatokkal szállították a menekülteket, egyszer tömegverekedés is kitört, mivel több ezer menekült próbált feljutni az értük küldött szerelvényre, vasárnap azonban csak egyetlenegy szerelvénnyel találkozott a Hír TV stábja. Ezen a vonaton meg nem erősített információink szerint mintegy háromszáz menekült tartózkodhat. A Horvátország felől érkező illegális határátlépők az első öt szerelvényt foglalják el, a készenléti rendőrség felügyeli őket. A vonat egyébként rendkívül hosszú, tizenkét vagonból áll; feltehetően a magyar hatóságok sokkal több menekültre számítottak – jelentette munkatársunk 13 óra előtt néhány perccel. Se a rendőrök, se a MÁV alkalmazottjai nem hajlandóak elárulni, hogy hová indul tovább a szerelvény.
Szombaton a horvátok a menekültek egy részét a beremendi határátkelőhelyhez vitték, ahol ideiglenes tranzitzóna működik. Késő estig 1200-an lépték át a magyar–horvát határt. Riporterünk 12.10-kor arról számolt be, hogy vasárnap egyelőre nem érkeztek buszok Horvátország irányából. Várhatóan 15 óra körül indulhat be a forgalom, de pontos információt sem a magyarországi, sem pedig a horvátországi oldalon nem közölnek a hatóságok.
Hegyeshalomnál is folyamatosan érkeznek a migránsok, akiket folyamatosan szállítanak tovább Ausztria irányába. A hatóságok azonban itt sem árulják el, hogy pontosan hova. A hegyeshalmi volt vámterületen egy tranzitzónához hasonló létesítményt alakítottak ki, ahol meleg ételt, vizet, takarókat kapnak az érkezők. Szélvédett helyen pihenhetnek, alhatnak, tölthetik a telefonjukat és táblagépüket. Óriási létszámban van jelen a rendőrség és a katonaság. Délelőtt tíz óra óta nagyjából 1000-1500 hagyták el a területet, közölte munkatársunk 12.05-kor.
Szerbiából továbbra is Tovarniknál lépik át a horvát határt a migránsok, ahol a továbbszállításuk is folyamatos – számolt be a Hír TV riportere a horvát településről 12 órakor. A horvát rendőrök nagyon segítőkészek egészen addig, amíg arról nem érdeklődik az ember, hogy hová indulnak a menekültekkel teli buszok. Ilyenkor hirtelen elfelejtenek angolul beszélni, és nem válaszolnak tovább, így hivatalosan továbbra sem tudni, melyik határátkelőhöz mennek a buszok. Ami nagyobb gondot okozhat jelenleg, hogy Tovarniknál eleredt az eső: bár a menekültek többségének van esőkabátja, sátrak nincsenek, amely alá behúzódhatnának éjszakára. Az ENSZ és a vöröskereszt önkéntesei ételt és italt osztanak.
Több ezer migráns várakozik hosszú sorokban a magyar–osztrák határátkelőnél, hogy feljusson a Bécsbe tartó buszokra, jelentette a Hír TV munkatársa 11 órakor. Több migráns arról számolt be, hogy vonatokkal érkeztek, de a legtöbben azt mondták, hogy autóbuszokkal szállították őket közvetlenül a horvát határról. Hogy jártak-e befogadóállomáson, illetve hogy regisztrálták-e őket, a munkatársunk által megkérdezett migránsok egyöntetűen azt válaszolták, hogy nem. Az osztrák hatóságok mondhatni német precizitással kezelik a helyzetet, biztosítják a terepet, pokrócokat osztogatnak, rengeteg mobilvécét állítottak fel. Kisebb konfliktusok akkor alakulnak ki, amikor a sorból valamiért kiállt menekültek vissza akarnak állni a helyükre; társaik ilyenkor hangosan szóvá teszik ezt nekik, és a sor végére akarják őket zavarni – az osztrák rendőrségnek azonban eddig mindig hamar sikerült lecsillapítania a kedélyeket.