
A híresztelésekkel ellentétben semmilyen hivatalos fórumon nem merült fel a Fidesz Európai Néppártból való kizárása.
A híresztelésekkel ellentétben, semmilyen hivatalos fórumon nem merült fel a Fidesz Európai Néppártból való kizárása, ellenben megválasztották alelnöknek Gál Kingát – mondta Magyarország élőben című műsorunkban Csáky Pál néppárti EP-képviselő. A felvidéki magyar politikus arról is beszélt, a Fidesz komoly erőt képvisel a pártcsaládban. Ismert: amióta három éve Orbán Viktor nem jelöltette magát a tisztségre, nem volt magyar alelnöke a szervezetnek.
„A harmadik legnagyobb erő volt a Fidesz ezen a kongresszuson, tehát komoly jelentőséggel bír a Fidesz jelenléte, és ez végül visszaköszönt az eredményekben, természetesen azt is látni kell, hogy a CDU beállt a Fidesz mögé és elfogadta Gál Kingát jelöltnek, a CDU nélkül ezt nem lehetett volna megcsinálni” – fogalmazott a néppárti EP-képviselő.