

Műemlékvédelmi eljárás nélkül nem bonthatók el azok a hirdetőoszlopok, amelyek világörökségi területen állnak Budapesten – nyilatkozta Ráday Mihály, a Városvédő Egyesület elnöke a Hír TV-nek. A Mahir Cityposter jogi képviselője abban bízik, hogy a hirdetők kártérítési igényeit a fővárosra háríthatják majd.
A főváros által kijelölt cég emberei olyan hirdetőoszlopokra csaptak le az Üllői úton, amelyeket nem védtek a Mahir Cityposter által megbízott biztonsági őrök. A platóra került reklámfelületeken népszerűsítették a Művészetek Palotáját is. A Müpa egyelőre nem tesz jogi lépéseket.
„Jogszabály-változtatás miatt nem lépünk fel egyik partnerünkkel szemben sem. (…) Nekünk mindig a piaci lehetőségeknek a figyelembevételével kell terveznünk a saját magunk promócióját vagy reklámozását, úgyhogy ehhez kell igazodnunk” – mondta el Káel Csaba vezérigazgató.
| Ma is folytatták az ostromot |
| Folytatta a főváros a Mahir-hirdetőoszlopok ostromát. A bontással megbízott önkormányzati cég módszert váltott, a reklámhordozókat eddig azonnal elszállították, most viszont kivárnak a járdáról lecsavarozott oszlopok elfuvarozásával. Bővebben>> |
Az operaház plakátjai is rendszeresen megjelentek a Mahir hirdetőoszlopain. „Egyelőre azt sem tudom megmondani, hogy mennyi a kárunk, ez egy vadonatúj helyzet, amivel ismerkednünk kell. Nem tudjuk, meddig tart ez a helyzet, hogyan lesz ez majd áthidalva. Nyilván valahol majd kell hirdetnünk, tehát akkor más területeket, más felületeket kell elérnünk, és amint ennek a jogvitának vége lesz, már tisztább lesz a helyzet, hogy valójában utána kihez lehet fordulni bármiféle kártérítéssel” – fejtette ki Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
A Mahir Cityposter Kft.-vel kötött szerződést egyoldalúan mondta fel a Fővárosi Közgyűlés. „Ez nagyon súlyos jogkövetkezményekkel jár, mert a megrendelők, a hirdetők fel fognak lépni a jogsértés és a szerződésszegés miatt a cégünkkel szemben. Hogy hány ilyen ügy indul, nem tudom megmondani, hogy milyen összegszerű követelések lesznek, nem tudom megmondani, de előre látható, hogy ha nem tudunk szolgáltatni és nem tudunk teljesíteni, akkor azok, akik tőlünk várnak szolgáltatást, biztosan elverik rajtunk a port. Remélem, hogy ez a kár áthárítható lesz azokra, akik tehetnek erről a helyzetről” – fogalmazott Magyar György, a Mahir Cityposter Kft. jogi képviselője.
Az Andrássy út 15 éve a világörökség része. Közel negyven oszlop áll a sugárút mentén. Örökségvédelmi területen nemcsak építeni, bontani sem lehet az építészeti eljárás nélkül.
„Természetesen nem bonthatók el a világörökség vagy más műemlékileg védett területen, az ott lévő tárgyak, utcabútorok. Csak akkor, hogyha műemlékvédelmi eljáráson átmennek, tehát ez ebből a szempontból teljes mértékben jogszabályellenes” – mondta el a Hír TV-nek Ráday Mihály, a Budapesi Városvédő Egyesület elnöke.
A Mahir Cityposter Kft.-nek a Várban és Budapest belvárosában is vannak olyan hirdetőoszlopai, amelyek a világörökséghez tartozó területen állnak. Az első hirdetőoszlopot egyébként 1888-ban állították fel Budapesten.