
A jövő héten tárgyalhat a BKV finanszírozásáról és a fővárosi közösségi közlekedés jövőjéről Tarlós István főpolgármester Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel. A fővárosi ellenzék közben rendkívüli közgyűlés összehívását követeli a közlekedési vállalat finanszírozása és a főváros költségvetése miatt. Az MSZP számításai szerint akár 20 milliárd hiánya is lehet Budapestnek 2016-ban.
A főpolgármester egyelőre nem parancsolt megálljt a HÉV-eknek. A szerelvények továbbra is Szentendréig, Gödöllőig és Ráckevéig járnak, de pénzelni már nem hajlandó a járatokat Budapest. Tarlós István karácsony előtt üzente meg a főváros vonzáskörzetében található települések vezetőinek, hogy az agglomerációs közlekedés finanszírozásáról a jövőben a kormánnyal kell egyeztetniük. A főpolgármester számításai szerint Budapest több mint tízmilliárd forintot bukott eddig évente azon, hogy a buszok és a HÉV-ek nem álltak meg a város határán.
A BKV költségvetési támogatása 2016-tól csökken, idén hatmilliárd forinttal, a következő években pedig újabb milliárdokkal. A Fővárosi Önkormányzatnak a tömegközlekedést egy decemberi törvénymódosítás szerint az iparűzésiadó-bevételekből kell fenntartania. A szocialisták rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték, számításaik szerint az állami megszorításokkal csaknem 20 milliárd forint hiányzik már Budapest költségvetéséből. „Az idei évben további elvonások szerepelnek a költségvetésben. Azt mondom, ha lemondunk valamennyi felújítási és fejlesztési szándékunkról, akkor az idei év még úgy finanszírozható, hogy le kell állítani a 3-as metró felújításának előkészületeit, és akkor a 3-as metrót is le kell majd állítani” – mondta Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető.
A Gyurcsány-párt szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha a kormány és a főváros között nincs megegyezés a tömegközlekedés kiszámítható finanszírozásáról. A BKV a biztonsági őröket már elkezdte utcára tenni – emlékeztet a Demokratikus Koalíció képviselője. „A Fidesz továbbra sem hajlandó kifizetni a BKV finanszírozásához szükséges összeget, emiatt a BKK már elbocsátásokba kezdett, és Tarlós István járatritkításokat sem zár ki. A Fidesz és a főpolgármester egymást zsarolja, és akár meg is szűnhet az agglomerációs közösségi közlekedés” – fogalmazott Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi önkormányzati képviselője.
A liberálisok fővárosi elnöke azt mondja: ha a fővárosnak az iparűzésiadó-bevételeket a BKV-ra kell költenie, a többi közszolgáltatásra nem marad pénze. „A 20 milliárdos működési hiány mind magában foglalja az ön által említtetetteket. Ha a BKV finanszírozása nem rendeződik, a közvilágítás, a takarítás, az utak állapotának rendezése, a szociális, kulturális terület, és sorolhatnám, mind-mind megsínylené, és ezt kell elkerülni” – nyilatkozta a Magyar Liberális Párt fővárosi elnöke, Szabadai Viktor.
A BKV finanszírozásáról Tarlós Istvánnak a közlekedésért is felelős fejlesztési miniszterrel kell majd egyeztetnie. Tarlós István telefonon beszélt már Seszták Miklóssal, de asztalhoz csak jövő héten ülhetnek, addigra tér haza a tárcavezető az amerikai nyaralásról.