NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív

Vagyonosodási vizsgálat Orbán lánya ellen is?

Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez az egyik baloldali kis párt Orbán Viktor veje és lánya ellen.

  • 2016. január 08., péntek 13:11
Vágólapra másolva!

Az Együtt arra kíváncsi, hogy miből szerezhették meg a turai kastélyt. A 444.hu írt arról tegnap, hogy Tiborcz István is közreműködött tavaly augusztusban annak a részvénytársaságnak az alapításában, amelynek leánycége év végén hozzájutott a turai kastélyhoz. A miniszterelnök veje állta a 100 ezer forintos cégbejegyzési illetéket. Az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök veje azért rejti el vagyonát a nyilvánosság elől, mert így nem kell megmondania, honnan szerezte azt.

„Túlárazott pozíciókkal, túlárazott tranzakciókkal olyan vagyonosodási folyamat ment végbe nála, amiről egyrészt nem tudunk semmit. Szeretnénk pontosan látni, hogy mi történik ebben az ügyben, másrészt pedig felveti a gyanúját az összeférhetetlenségnek. Ugye az új szabályok, amiket a Fidesz hozott, azok lényegében most már megpróbálják ezt kizárni, hogy ne lehessen az állami vezetők közvetlen rokonaihoz tartozó családtagok vagyonosodási vizsgálatát elvégezni, de mi szeretnénk ennek elébe menni, és szeretnénk megnézni azt, hogy Tiborcz István, illetve Orbán miniszterelnök úr lánya milyen vagyonosodási folyamaton ment végig az elmúlt két évben” – mondta az Együtt alelnöke, Pápa Levente.