NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív
Beteljesedik Gyurcsány jóslata?

Beteljesedik Gyurcsány jóslata?

Elmaradt a szavazási kedv a 2014-estől, Dunaújváros 4-es választókerületben Gál Roland fideszes képviselő lemondása miatt kellett időközi voksolást tartani. A volt miniszterelnök szerint a választás nagy próbatétel a baloldalnak, az eredményt tekintve Gyurcsány Ferenc a szocialisták gyengülését várja. A képviselő-testületben ellenzéki győzelem esetén is stabil fideszes többség lesz.

  • 2016. június 05., vasárnap 19:05
Vágólapra másolva!

Dunaújvárosban, a 4-es választókerületben Gál Roland fideszes képviselő lemondása miatt kell időközi voksolást tartani. Ő az, aki korábban gyilkossági ügybe keveredett, ezért volt kénytelen lemondani önkormányzati képviselői mandátumáról.

A hivatalos tájékoztatás szerint reggel 9 óráig a választásra jogosultak 7,41 százaléka adta le a voksát, azóta is folyamatosan érkeznek a választópolgárok a szavazóurnákhoz, derült ki a Hír TV tudósításából. Rendkívüli esemény idáig nem történt az időközin.

2014-hez képest érdekesség, hogy akkor öt jelöltre lehetett szavazni, most azonban a baloldalnak nem sikerült egy jelölt mögé felsorakozni, így összesen kilenc jelöltre lehet voksolni.

Rajthoz áll a két független jelölt mellett a Magyar Szocialista Párt, a Munkáspárt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért, a Szociáldemokrata Párt, valamint a Fidesz helyi jelölje.

A képviselő-testületben azonban ellenzéki győzelem esetén is stabil fideszes többség lesz.

11 óráig a választásra jogosultak 15,77 százaléka, 13 óráig19,53 százaléka járult az urnákhoz – ez nagyjából 3 százalékkal kevesebb, mint két éve; 15 órakor pedig a részvétel már meghaladta a 25 százalékot – számolt be a helyszínről a Hír TV munkatársa.

Délután 5 óráig az arra jogosultak mintegy 27 százaléka szavazott, közölte a Hír TV helyszíni riportere, aki arról is beszámolt, hogy a helyi választási bizottsághoz egy kifogást nyújtottak be. Egy magánszemély a miniszterelnök keddi látogatását vélte kampányrendezvénynek, de a testület formai okokra hivatkozva elutasította azt.

„Ezt valóban most nehéz lenne elmondani, azt a hatoldali jogszabályi hivatkozást, amit ő felhozott, de nem alkalmas arra, hogy érdemben a bizottság ezt elbírálja. Tehát érdemi vizsgálat nélkül […] elutasította, mert nem tartalmazza azokat a formai elemeket, amelyeket a jogszabály megkövetel” – jelentette ki Vargáné dr. Sürü Renáta, a helyi választási iroda elnöke.

19 órakor bezártak a szavazóhelyiségek. Az utolsó hivatalos, este fél 6-os adatok szerint a jogosultak kevesebb mint harmada járult az urnákhoz, ez mintegy 1095 főt jelent, ami elmarad a 2014-es adattól – mondta a Hír TV helyszíni riportere. A helyi választási iroda várhatóan este fél kilenc, kilenc körül fog eredményt hirdetni – ami természetesen még nem lesz hivatalos, hisz különféle jogorvoslati lehetőségekre még bárkinek lesz lehetősége, amennyiben ilyennel szeretne élni. A városban egyedül a DK tart komolyabb eredményvárót, a Fidesz hivatalosan egyáltalán nem tart ilyet.

Nagy a kiábrándultság

Gyurcsány Ferenc a szavazás napja előtt tűnt fel a szocialista nehézipar egykori fellegvárában. Az utcán egymás mellett sorakozott a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Fidesz standja. A volt miniszterelnök kíváncsi volt a szocialisták szórólapjára. 2014-ben a DK adta a körzetben a baloldal közös jelöltjét, most viszont a szocialisták önállóan indulnak. „Visszajelzés lesz a két legnagyobb baloldali pártnak, hogy hogyan sikerült az elmúlt két évet kihasználni és az új alternatívát megmutatni. Egészen biztos vagyok benne, hogy lényegesen rosszabb eredményt fognak elérni, mint amit ők várnak és gondolnak. Nagy a kiábrándultság” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Bővebben >>>