NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Hír TV Archív
Újra megnyithatja kapuit az OPNI

Újra megnyithatja kapuit az OPNI

Teljesen átalakul a fővárosi egészségügyi ellátás – a Népszabadság birtokába került dokumentum szerint.

  • 2016. június 03., péntek 08:32
Vágólapra másolva!

A lap úgy tudja: az egyik nagy kórházat, a Péterfyt bezárnák, helyén ápolási otthont hoznának létre, a traumatológiai esetek maradnának a Fiumei úti Baleseti Központnál. Az egykori OPNI-t újranyitnák, ahol a jövőben idős demens betegeket ápolnának.

A javaslatból az is kiderül, hogy 1 szuperkórház helyett 3 nagy budapesti egészségügyi centrum jöhet, amelyek 24 órás ügyeletet tartanának. A centrumok működését 7 fővárosi és Pest megyei társkórház segítené. A programra 335 milliárd forintot szán a kormány. Az átszervezések nyomán 450 kórházi ággyal lenne kevesebb Budapesten.

Kevesebb, olcsóbb

Kevesebb kórházzal olcsóbb lenne az egészségügyi rendszer fenntartása az egészségügyi közgazdász szerint. Rékassy Balázs Magyarország élőben című műsorunkban elmondta: ha a pácienseket már a járóbeteg-ellátás során meggyógyítanák, azzal sokat lehetne spórolni.

„Hogy ha bevesszük a járóbeteg-ellátást is ebbe a központi rendszerbe, és megpróbáljuk a betegeket tényleg a háziorvos, a szakrendelő szintjén megállítani, és csak azok kerüljenek kórházba, akiknek tényleg szükségük van, akkor azt mondom, hogy ez egy jó irány. Ne felejtsünk el arról beszélni, hogy az egészségügynek az egyik problémája az alulfinanszírozottság, és ettől még nem lesz több pénz, azt gondolom. A másik problémája a humán erőforrás probléma. Erről ez az elképzelés nem beszél” – hangsúlyozta Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász.