
Karácsony Gergely képviselő azt állítja, hogy a voksolók toborzását a helyi roma önkormányzat vezetője segítette. A hivatalos eredmények szerint a Fidesz–KDNP jelöltje, Kovács Csaba 47 százalékkal nyerte a bajai hármas választókörzetben kiírt időközi önkormányzati választást. Az MSZP, az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció támogatásával indult Teket Melinda a második helyen végzett, több mint 5 százalékkal lemaradva a kormánypárt jelöltjétől.
A bizonyítványukat magyarázzák
A baloldal a bizonyítványát magyarázza azután, hogy a bajaiak úgy döntöttek, nem kérnek a Gyurcsány-Mesterházy-Bajnai jelöltből – mondta Zsigó Róbert. A Fidesz szóvivője hozzátette, a kormánypárt három bejelentést tett a választási bizottsághoz, kettőt kampánycsendsértés, egyet pedig a választók törvénytelen utaztatása miatt, amit felvételekkel tudnak bizonyítani.













