
Ötven százalékkal emelkedik a gáz ára Ukrajnában, miután a kormány megállapodott a Nemzetközi Valutalappal egy készenléti hitelcsomagról.
Kőkemény megszorításokra kényszeríti Ukrajnát a Nemzetközi Valutaalap az országnak odaítélt 14-18 milliárd dolláros hitelért cserébe. Ennek részeként ötven százalékkal emelkednek a gázárak, csökkennek a szociális kiadások, az állami alkalmazottak tíz százalékát pedig elbocsátják. Az IMF szerint ezek a lépések szükségesek az államcsőd elkerüléséhez. Ukrajna helyzetét nehezíti, hogy Moszkva jelentősen megemeli az országnak szállított gáz árát.
Az IMF pénzügyi mentőcsomagját kiegészítik majd az Egyesült Államok és az EU által adott hitelek. „A nemzetközi közösség összesen 27 milliárd dollár pénzügyi támogatást ad két év alatt Ukrajnának, ezen belül az IMF-csomag 14-18 milliárd dolláros lesz. A pontos összeget akkor határozzuk meg, ha már minden egyéb segítséget elszámoltunk” – mondta az IMF ukrajnai képviselője.
Az IMF és az ukrán kormány szerint a megszorításokra azért van szükség, hogy az ország el tudja kerülni az államcsődöt, azaz tudja törleszteni eddigi adósságait hitelezőinak. „Ha nem fogadjuk el ezeket a törvényeket, akkor előreláthatólag csődbe megyünk, a bruttó nemzeti össztermék pedig tíz százalékkal csökkenhet” – mondta Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök.
A helyzetet nehezíti, hogy az orosz Gazprom áprilistól 480 dollárra emeli ezer köbméterenként az Ukrajnának szállított gáz árát. Moszkva a korábbi, oroszbarát kormánnyal jóval alacsonyabb, 268 dolláros árban egyezett meg, a megállapodás azonban érvényét veszítette a nyugatbarát, Moszkva által nem elismert kabinet hatalomra kerülésével.
A megszorítások jelentősen növelhetik a társadalmi feszültségeket, amelyek destabilizálhatják az országot.
Eközben a politikai feszültség is fokozódik: a vitatott megítélésű korábbi kormányfő, Julija Timosenko bejelentette, hogy indulni kíván a május 25-ei elnökválasztáson. „Az indulók közül senki sem érti annyira az országban uralkodó törvénynélküliség mélységét, mint én, és senki sem akar annyira makacsul véget vetni neki, mint én” – jelentette ki. A Haza párt vezetője 2010-ben indult az elnökválasztáson, azonban akkor kikapott a nemrég megbuktatott államfőtől, Viktor Janukovicstól.
Timosenko legutóbb egy kiszivárgott telefonbeszélgetéssel okozott botrányt: ebben arról beszél, hogy az ukránoknak fegyvert kellene ragadniuk, és meg kellene ölniük az oroszokat. Hozzátette: hajlandó kézbe venni egy gépfegyvert, hogy fejbe lője Vlagyimir Putyint. A Nyugat által is támogatott politikus utóbbi kijelentést nem cáfolta, csupán azt tagadta, hogy az oroszok nukleáris megsemmisítésére szólított fel.