
Pénzmosásgyanús ügyletekről is árulkodnak azok a dokumentumok, amelyeket a Simon-ügy kulcsfigurájának tartott Welsz Tamás adott át halála előtt a nyomozóknak. A nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti tagjai a bukott szocialista elnökhelyettes ügyében Mesterházy Attilát is beidéztetnék.
A Magyar Nemzet úgy tudja, az iratok a Welsz nevével fémjelzett Charity March segélyszervezet hazai ügyfeleiről is számos adatot tartalmaznak – ezek alapján nyomon követhető nemcsak az, hogy a szervezet kiktől kapott támogatást, hanem az is kiderülhet, hogy milyen összegeket igyekeztek egyesek eltüntetni a magyar hatóságok elől az afrikai akciókhoz csatlakozva.
Közben a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Simon Gábor előzetes letartóztatását. Bővebben>>>
Döntöttek a testület tagjai: meg kell jelennie Mesterházy Attilának a nemzetbiztonsági bizottság előtt a Simon-ügyben. Bővebben>>>
Welsz Tamás esetleges titkosszolgálati kapcsolatait is vizsgálná az MSZP. A párt szóvivője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta, ki kell derülnie, hogy a Simon-ügy kulcsfigurájának volt-e más országokban titkosszolgálati kapcsolata. Budai Bernadett hozzátette, Welsz Tamás halálának körülményei rendkívül gyanúsak, így ezt is tisztázni kell. „Tudni kéne, hogy volt-e bármiféle titkosszolgálati – akár magyar, akár külföldi titkosszolgálatokkal – bármiféle kapcsolata Welsz Tamásnak. Szerintem ez is a közvéleményre tartozik. Jó lenne, ha megtudnánk, de ezeket a válaszokat nyilvánvalóan az érintett hivatalok, szervek vezetői fogják megválaszolni” – mondta az MSZP szóvivője.
„Mesterházy Attilának erkölcsi kötelessége megjelenni a parlament bizottsága előtt” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke. Kövér László hozzátette: a nemzetbiztonsági bizottság meghívásának már a törvény szerint is eleget kell tenni. „Mindenekelőtt erkölcsi kötelessége egy parlamenti képviselőnek egy bizottság meghívásának eleget tenni, másodsorban pedig azt gondolom, hogy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén az oda megidézetteknek jogi kötelességük is, hogy elmenjenek. Az egy más kérdés, hogy nyilvánvalóan a kampányra való tekintettel ez most Mesterházy Attilának nem esik jól, de én azt gondolom, hogy egy képviselőnek nem mindig azt kell tennie, ami jólesik neki” – nyilatkozta az Országgyűlés elnöke.
„Jogellenesen vette fel Simon Gábor a képviselői fizetését 2009-től a lebukásáig” – közölte a Magyarország élőben című műsorban a parlament mentelmi bizottságának elnöke. Rubovszky György hozzátette: az MSZP volt elnökhelyettesét az eltitkolt vagyona miatt akkor sem illette volna meg a pénz, ha egyébként elvégezte országgyűlési munkáját. „Az összeférhetetlenség fennállása alatt a képviselő a jogait nem gyakorolhatja és javadalmazásban nem részesülhet. Van egy olyan polgárjogi szabály, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat. Tehát Simon Gábor – aki jogellenesen járt el – eltitkolta, valótlan adatot közölt a vagyonnyilatkozatában sorozatosan, 2009 óta napjainkig, ezek után ő nem hivatkozhat arra, hogy de kérem, én bejártam” – szögezte le a mentelmi bizottság elnöke.
Tekintse meg a teljes beszélgetést!