NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Simon még februárban is rakosgatta a milliókat

75 millió forintnak megfelelő devizát tartott egy magyar bankban is az MSZP bukott elnökhelyettese – tudta meg a Hír TV. Információink szerint Simon Gábor még február elején helyeztetett el 250 ezer eurót a Magnet Bankban a fővárosban. Simon vagyonnyilatkozatában ez az összeg sem szerepel. A tranzakciónál ugyanazt a hamis afrikai útlevelet használták, amelyet az ügyészség is megtalált az iratok között. A vádhatóság kezdeményezte Simon Gábor előzetes letartóztatását.

  • 2014. március 11., kedd 15:11
Vágólapra másolva!

Egy Andrássy úti bankfiókba tett Simon Gábor 250 ezer eurót február elején egy ismerősén keresztül. Az MSZP volt elnökhelyettesének ez az összeg sem szerepelt vagyonnyilatkozatában. Úgy tudjuk, a bukott politikus édesanyja vezetéknevét felhasználva, Gábriel Derdák néven, azzal a hamis afrikai útlevéllel nyittatott számlát a Magnet Bankban, amelyet az ügyészség is megtalált az iratok között. Az újabb fejlemények miatt Simont hétfőn vették őrizetbe, majd kedden kezdeményezték előzetes letartóztatását is.

„A Központi Nyomozó Főügyészség a mai nap indítványt tett Simon Gábor előzetes letartóztatásának az elrendelésére. Az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye, a büntetőeljárás sikerének meghiúsítása érdekében, valamint a bűnismétlés veszélye miatt tartja indokoltnak. Az előzetes letartóztatás elrendeléséről a Pesti Központi Kerületi Bíróság fog dönteni” – nyilatkozta Nagy Andrea szóvivő.

Mesterházy Attila továbbra sem árulja el, mire alapozva állította azt, hogy Simon Gábor eltitkolt pénze magánvagyon. A szocialisták elnöke most is csak azt mondta, volt helyettesét kizárták a pártból, már nincs dolguk az ügyben.

„Mi határozottan elhatárolódtunk tőle, és ha igazak ezek a vádak, akkor a büntetésnek is olyannak kell lennie, ezzel abszolút egyetértek, és azért szurkolok, hogy a teljes igazság derüljön ki” – fogalmazott Mesterházy Attila.

Gyurcsány Ferenc viszont foglalkozik a Simon-üggyel. A DK elnöke hétfőn este egy lakossági fórumon az mondta volt párttársáról, hogy eddig alamuszi nyuszinak tartotta, akiről most kiderült, hogy nagyot ugrott.

„Simon egy hatos villamoson működő pitiáner zsebtolvaj Orbán Viktorhoz képest. Ez a helyzet. Ettől még azt mondom, hogy Simon menjen el a csudába! Ilyen nem lehet csinálni!” – tette hozzá a pártelnök.

„A magányos elkövető teóriája megdőlt”

A Fidesz szerint az újabb információk után nehéz elhinni, hogy Simon Gábornak nem voltak cinkosai.

„Egy afrikai ország útlevelét felhasználva további milliókat rejtett el az adóhivatal és a közvélemény szeme elől. Magyar és más bankokban is. Én azt gondolom, hogy ezzel a magányos elkövető teóriája megdőlt” – fogalmazott Rogán Antal. Hozzátette: „Magyarázatot követelünk, és minden részletet tudni akarunk. A magyar baloldal három vezetőjének, Mesterházy Attilának, Bajnai Gordonnak és Gyurcsány Ferencnek meg kell szólalnia. Tudnunk kell, hogy mióta és mit tudnak a Simon Gábor által elkövetett bűncselekményekről. Ha a baloldal vezetői részéről továbbra is hallgatás a válasz, akkor azt kell feltételeznünk, hogy a cinkosok közöttük vannak.”

A fideszes politikus azt mondta: a baloldali képviselőknek az Országgyűlés mentelmi bizottságában kell válaszolniuk a kérdésekre. Mesterházy Attila azonban már bejelentette, március 24-én sem megy el a testület ülésére.

Az MSZP egész pártelitjét elsodorhatja

A Magyar Szocialista Párt teljes vezetőségét elsodorhatja a Simon-botrány – véli Lánczi Tamás. A Századvég Alapítvány vezető elemzője Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta, kérdéses, hogyan bírja ki az elkövetkező négy hetet az MSZP anélkül, hogy szétesne a szavazóbázisa. Bővebben >>>

„Mesterházy lábbal tiporja az alaptörvényt”

Lábbal tiporja az ország alkotmányát az MSZP elnöke azzal, hogy nem hajlandó számot adni a mentelmi bizottságnak Simon Gábor 240 milliójának eredetéről – ezt a testület elnöke, a KDNP-s Rubovszky György mondta el a Magyarország élőben című műsorban. Bővebben >>>