NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Kevesebb a visszaélés az új ajánlási rendszerben

Pintér Sándor szerint feleannyi bejelentés érkezett eddig választási bűncselekmény miatt, mint 2010-ben. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár elmondása szerint a szabálytalanságok korábban sem befolyásolták érdemben a voksolás eredményét.

  • 2014. április 01., kedd 12:23
Vágólapra másolva!

Öt nappal a választások előtt feleannyi bejelentés érkezett eddig választási bűncselekmény miatt, mint 2010-ben – ezt a belügyminiszter jelentette be. Pintér Sándor szerint a kevesebb visszaélés az országgyűlési képviselők új ajánlási rendszerének köszönhető.

„A feljelentések száma, hogyha hozzávesszük azt, hogy korábban az ajánlószelvény eltulajdonítása, az ajánlószelvények hamisítása miatt, sok esetben a postaládák felgyújtásával a megsemmisítése miatt érkeztek bejelentések, sokkal magasabb volt, mint jelen pillanatban tett bármilyen bejelentésszám” – mondta Pintér Sándor.

Demokratikusabb és átláthatóbb

Átláthatóbb és demokratikusabb az ajánlások új rendszere – ezt már a Miniszterelnökséget vezető államtitkár mondta. Lázár János szerint a választási irodák ellenőrizték az ívek hitelességét. Hozzátette: az esetleges szabálytalanságok korábban sem befolyásolták érdemben a választás eredményét.

„Természetesen hogyha valaki, akár csak néhányan is, bűncselekményt követtek el ebben az országban, azokat a rendőrség megtalálja, és a felelősségre vonás a törvényeknek megfelelően választási bűncselekmény miatt meg fog történni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az egész választási rendszer rossz lenne, nyilvánvalóan akik éveken keresztül szűkítették az indulás lehetőségét, akik abban voltak érdekeltek, hogy kevesen induljanak a választásokon, kevés jelölt legyen, azoknak csípi a szemét, savanyú a szőlő, hogy a rendszerváltozás óta először 1570 egyéni jelölt van Magyarországon” – jelentette ki Lázár János.