
Tovább csökken a rezsi: a lakossági gáz ára keddtől 6 és fél százalékkal mérséklődik. A Fidesz folytatná a rezsicsökkentést, ha kormányon marad.
Április 1-jén tovább csökken a rezsi: a lakossági gáz ára 6 és fél százalékkal mérséklődik. A februárban elfogadott rezsicsökkentési és fogyasztóvédelmi törvénycsomag értelmében az alapdíj és a fogyasztott gáz ára nem lehet magasabb a 2013. november 1-jén alkalmazott díjak 93,5 százalékánál. Az áram ára szeptembertől változik – itt 5,7 százalékos csökkenéssel kell számolni, a távhőért pedig októbertől kell majd kevesebbet fizetni 3,3 százalékkal.
Folytatná a rezsicsökkentést a Fidesz, ha kormányon marad – az ármérséklést ellenőrző munkacsoport vezetője szerint. Németh Szilárd emiatt újabb politikai és üzleti támadásokat vár. A politikus hozzátette, az idei, harmadik rezsicsökkentéssel akár évi 350-360 milliárd forint is visszakerülhet a gazdaságba, aminek komoly gazdaságélénkítő hatása lesz. „Április 6-a után fő célunknak azt tartjuk, hogy a magyarok ne az európai átlagot fizessék, hanem a legolcsóbb energiát kapják meg. Mind a családok, mind pedig a vállalkozói szféra. Tehát ezt a rezsicsökkentést a vállalkozásokra is ki kívánjuk terjeszteni” – közölte a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője.